Életmód

2014.11.17. 13:23

A segítők is áldozatok? - A mentálhigiénés szakemberek lelki egészsége is fontos

Szombathely – Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés Szombathelyen címmel rendezett szakmai tanácskozást a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és gyermekjóléti Szolgálat az MMIK-ban hétfőn délelőtt a város és térsége szakemberei számára.

Merklin Tímea

A témát nemcsak az áldozat és elkövető viszonylatában járták körül kívülről, hanem a szociális szférán belül is körülnéztek a résztvevők, vagyis a segítő foglalkozásúak szenvedéseiről is szó esett. Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, aki szexuális erőszak áldozataival foglalkozik, és 9 éve vezet jogsegélyszolgálatot, a gyermekvédelmi rendszer „belső” áldozatairól is beszélt, kiemelve a gyermekvédelem alapproblémáját: a törvény elfogadása óta nem állnak rendelkezésre megfelelő források és személyi feltételek a munkához. A rendszer a munkavállaló számára „bántalmazó”, hiszen nem tud elmenni szabadságra, a saját mentálhigiénéjét szolgáló tréningre, mert nincs, aki helyettesítse, és amikor dolgozik, akkor is legalább két ember munkáját kell, hogy elvégezze. Hogyan lehetnének hatékony segítők, ha ők maguk nem élhetik át, hogy a jól-létük fontos, hogy az ő lelki egészségük is számít? Amint megtudtuk: Angliában egy családgondozónak legfeljebb tíz esete lehet egyszerre, ennyi az, amit valóban el lehet látni. Magyarországon ennek a két-háromszorosa is előfordul. A dolgozók részéről külön erőfeszítést igényel, hogy küzdjenek a saját rendszerük ellen, amely kizsigereli őket, azokat, akiknek adni kellene, nem csoda, ha sokan elhagyják a pályát kilátástalanság, kiégés miatt.


Dr. Gyurkó Szilvia

A gyermekbántalmazás témakörében szerepelt a nemrégiben a médiában is nagy visszhanggal üdvözölt „gyermekbarát meghallgató szoba”, amely valójában a tárgyi feltételek túldimenzionálása, hiszen a ki, hogyan és hányszor hallgathatja ki a gyereket kérdések után következik csak a fontossági sorrendben, hogy hol. A plüssállatok szükségtelenségével kapcsolatban az előadó elmondta: puritán körülmények között, de megfelelő technikájú kérdezés során a gyermek jobban beszél, mintha leköti magát játékkal, hiszen bármilyen rissz-rossz vonatot szívesebben tologat, minthogy arról beszéljen, hogy neki ki, mit hova dugott.

A szakmai tanácskozás másik fontos témája volt, hogy miért brutálisak a mai fiatalok. Dr. Nagy József túsztárgyaló pszichológus a háttérben álló családi minták sajátosságait részletezte, kezdve az anyáktól jövő negatív érzelmi üzenetektől, amelyek a tudatalattiba épülnek be parancsként. „Ne légy, ne létezz!” - üzeni az anya, aki nem várta a gyermekét, aki ha nem csúszott volna ez a kis „baleset”, balerina lehetett volna, elvégezhette volna az egyetemet... „Ne légy önmagad!” (ha fiú helyett lányt vártak vagy fordítva), „Ne nőj fel!” (mert amíg gyerek vagy, én fiatal maradok), „Ne csináld!” (mert nekem se sikerült) – ezek sorskönyvet író titkos parancsok, amelyeket a gyerek az élete során teljesít. „Ne légy egészséges, ne légy normális!”(mert ha figyelmet akarsz, valami rendkívülit kell tenned), „Ne érezz és ne érezz együtt senkivel!” (az elfojtott szülői érzések nyomán), „Ne légy gyerek!” (mert akkor tovább tart az én gondom), „Ne tégy semmit!” (mert így lehet elkerülni a kudarcot) – ezek mind-mind mérgező szülői programok, érdemes civilként is ismerni ezeket a lehetséges "parancsokat", hogy tudjuk, mi működtet bennünket.


A tanácskozás egyik fontos témája volt, hogy miért brutálisak a mai fiatalok. Erről dr. Nagy József túsztárgyaló pszichológus beszélt
Fotó: Merklin Tímea

Komoly következményei vannak a gyerekre nézve annak is, ha a szülő megengedő az agresszióval szemben, mert ebből azt tanulja, hogy ez elfogadható magatartás (rálépek a csigára, beteszem a macskát a centrifugába). A verbális agresszió, a testi fenyítés a nevelésben a hatalmat alátámasztó módszerek, a gyerek ezért az iskolában is kiabál, veszekszik, verekszik, hogy a dominanciát megszerezze.

A deviáns gyerekek múltjában mindig elszenvedett erőszak áll. Az elszenvedett gyerekek 80 százaléka a bántalmazás elől menekül. 70 százaléka tanúja volt annak, hogy az anyját bántalmazták. A fiatalkorú elkövetők négyszer olyan gyakran származnak bántalmazó családból, mint a többiek, négyszer olyan gyakran létesítenek erőszakos kapcsolatokat, és huszonötször gyakrabban követnek el szexuális erőszakot. 74 százalékkal gyakrabban követnek el bűncselekményt (a lopástól az erőszakig), és ezerszer(!!) gyakrabban hajtanak végre erőszakos cselekményeket partnerük vagy gyermekük ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!