Életmód

2015.11.07. 10:32

Emberközelben a történelem

Angliában vannak olyan helyek, ahol bár a folyó a házak között folyik, a falak mégsem vizesek. Skóciában az ezer éve lerakott kövek még ma is állnak, a történelem minden sarkon szembejön velünk. Simon Attila fotográfus szemével most mi is elutazhattunk a szigetországba.

Bajdó Bettina

A Pannon Kapu Kulturális Egyesület Ezerarcú világ sorozatában Skóciába látogathattunk el, Simon Attila fotográfus kalauzolásában. Az utazása nem Skóciában kezdődött, oda ugyanis előbb el kellett jutniuk társával közösen. Úgy döntöttek, hogy a lehető legolcsóbb módon utaznak, autóval és sátorral vállalkoztak a nem rövidtávú útra. Minden nap másutt vertek sátrat, az első legszebb élményük Brüsszelben érte őket, ahol csodás házakat sikerült lencsevégre kapniuk. Ezen kívül a híres belga csokoládékészítés rejtelmeibe is bekukkanthattak.

- Érdekes város volt Brugge, főleg a kikötője, ahol az épületek között sok helyen folyók vannak - mondta a fotográfus. - Meglepetten állapítottam meg, hogy a falak nincsenek felázva. Az én házam nem a vízparton áll, mégis vizesek a falai. A szigetországra komppal tudtunk átmenni, melynek hatalmas méretei voltak, s bár nem volt hosszú az út, találtunk benne éttermet, kaszinót, mozit, presszót is. Ahogy megérkeztünk a szigetországba, rögtön sikerült lencsevégre kapnom egy nyulat. Számomra ez meglepő volt, hiszen az Őrségben nincs sok nyúl. Aztán, ahogy teltek a napok, egyre inkább mindennapossá vált, hogy az állatok emberközelben élnek. A szigetországban megtanultuk, hogy a kő, amit ezer éve letettek, az ma is ott áll. Hihetetlenül csodálatos építmények találhatók, szinte ötpercenként megálltunk egy-egy gyönyörű épület, rom mellett.

Ahogy teltek a napok, egyre inkább mindennapossá vált az utazók életében hogy az állatok emberközelben, félelem nélkül élnek

Útjuk során gyönyörű helyeken szálltak meg, örök emlék maradt számukra Sir Simon Howard ősparkja, ahol a sátorból a kilátás egy kastélyra esett. Hatalmas fák kísérték őket, a legszebb példányokat meg is örökítették.

- Feltettük a kérdést, hogyan lehet ilyen szép egyenletes és zöld a fű - folytatta Simon Attila. - Egyszerű volt a válasz, nem kell mást tenni, mint 300 éven keresztül locsolni és nyírni. A locsolással nincs sok gondjuk, hiszen minden nap esik, a nyírásért viszont fizetni kell. Meglepődtünk azon is, hogy még mindig áll az a fal, mely egykor a Római Birodalom határát jelezte. Ahogy beléptünk skót területre, egy hatalmas kő és skót dudás fogadott minket. Rengeteg vár, kastély és műemlék található, ám mindennek ára van. Először a parkolásért kell borsos árat fizetni, ám ez még nem elég. Ahhoz, hogy bejussunk valahova még egy belépőjegyet is kell venni. Néhány helyre bementünk, és olyan helyeken is készítettem képeket, ahol elvileg tilos volt. Jártunk templomokban, kastélyokban és a Loch Ness-i szörny nyomába is szegődtünk. Ám mivel hétfőn mentünk, kiderült, hogy éppen az a szabadnapja, így nem láttuk. Jártunk a Skye-szigeten, mely Skócia legszebb része, a sziklák meredeken omlanak bele a tengerbe. A legősibb települések nyomai is itt fedezhetők fel és csodásak a fényviszonyok a tengerparton. Hihetetlen élményt nyújt annak, aki egyszer eljut oda. Találkoztam a puli és a tehén kereszteződésével is, ott skót felföldi marhának hívják.

Simon Attila csodálattal tekintett a szigetország hatalmas fáira

Útjuk során egy whisky-üzembe is eljutottak, ahol sok érdekességet láttak. Például az árpát nem csapvízben, hanem forrásvízben áztatják, tőzegtűzön szárítják és füstölik. Rézüstökben párolják le és tölgyfahordókban érlelik minimum 12, maximum 70 évig. Skóciában minden eredeti, jó példa erre az Arany Oroszlán Fogadó tetején lévő, aranyból készült, mérethű oroszlán. Simon Attila elmondása szerint a nők elborzasztóak, így rövid idő után igencsak honvágya lett. A történelem emberközelben érezhető, főleg Gretna Greenben, ahol egykor a kovács az üllő fölött adta össze a jegyespárokat. Ez a hagyomány a mai napig él, turizmust is építettek rá.

Kalandos utazásuk során Stonehenget is érintették, s bár mindenki azt gondolná, hogy ez megfizethetetlen, sátorral és személyautóval azonban sokak számára elérhető. Bár a sátorral meggyűlhet a gond, főleg az esős időben, de a vizes ruháért kárpótolhat minket a táj szépsége, eredetisége. Kempingből nincs hiány, azonban össze sem lehet hasonlítani a magyar megfelelőjével. Elég a pázsit, a növényzet és a barátságos állatok közelségére gondolni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!