egyedülálló műtét

2018.01.02. 13:42

Őssejttel gyógyult meg Néró

Néró, a 11 éves német vizsla hónapok óta nem tudott lábra állni és folyamatos fájdalmai voltak. A ma ismert gyógyászati eljárásokkal nem lehetett segíteni az állapotán. Egy kaposvári állatorvos mégis vállalta, hogy meggyógyítja. Egy Közép-Kelet Európában egyedülálló műtétet végezett el a vadászkutyán.

Fábos Erika

„Az emberi orvoslásban már évek óta alkalmazzák azt a technológiát, hogy zsírsejtekből nyernek – mondta Gippert Róbert. – Ennek a legfontosabb felhasználási területe az ortopédia, én is úgy kerültem ezzel kapcsolatba, hogy a családunkban szükség volt erre az eljárásra – olvasható a Vasárnap Reggel legfrissebb számában.

Éppen emiatt érdeklődtem utána és ennek során kiderült, hogy az állatgyógyászatban is van már praxisa a használatának, méghozzá éppen egy Milánóban dolgozó professzor, Offer Zeira az, aki a legnagyobb tekintélynek számít Európában. Egy évig tanultam nála a beavatkozást és több mint 300 esetet tudtam nyomon követni, amire sor kerülhetett Magyarországon az első ilyen eljárásra.”

Gippert Róbert mindig is kereste az érdekes eseteket és az új módszereket az állatgyógyászatban. Rendelőjében nemcsak házikedvenceket gyógyít, de operált már törött kezű majmot, egy torkos emu hasából pedig kiskanalat műtött ki sikerrel. A zsírszövetnek őssejtkinyerésre alkalmas hatását már régóta ismerték, ez a kezelés azonban nem ugyanaz, egyszerre bonyolultabb és valamivel egyszerűbb is annál.

Míg a hagyományos őssejtterápiában ugyanis hosszú ideig tartó őssejttenyésztésre, bonyolult laboratóriumi háttérre és munkára van szükség, addig ebben az esetben szinte egy óra alatt elvégezhető a kezelés. Ráadásul a hagyományos módszereknél sokkal olcsóbban. Azonnal ki tudják nyerni és azonnal fel is tudják használni az őssejtet. Ez az eljárás az ortopédiai és autoimmun betegségeknél, valamint a vizelettartási problémáknál alkalmazható a leghatásosabban, de égési sérüléseket is jó eredménnyel gyógyítanak már vele.

„Az őssejten kívül nagyjából hetvenféle regenerációt segítő molekulát is ki tudunk nyerni ezzel a módszerrel. A gyógyító hatása éppen abban rejlik, hogy a speciális eljárással kinyert zsírszövet olyan nagy természetes regenerációs hajlammal rendelkező sejteket tartalmaz, mint az őssejteket támogató növekedési faktorok és gyógyító fehérjék. Ezek ahhoz szükségesek, hogy az információ át is jusson egyik sejtről a másikra, ez ugyanis a gyógyító folyamat kulcsa. Ez így egy olyan tudományosan alátámasztott eljárás – szemben egyéb ezt nélkülöző alternatív gyógymódokkal – melyet a humán gyógyászatban régóta sikeresen alkalmaznak és az USA -ban és több nyugat-európai országban már az állatokban is sikeresen használják. Kutyákon, lovakon és egzotikus állatokon is végeztek már ilyen műtétet. Az ortopédiai alkalmazás mellett, nagy szövethiányok esetén is jól alkalmazható, amilyen például egy nagyobb felületű égési sérülés.”

Mi az az őssejt?

Az őssejteknek figyelemre méltó képességük van arra, hogy számos különböző típusú sejtté fejlődjenek a szervezetben. Mintegy javítórendszerként szolgálnak, elméletileg végtelen számban tudnak osztódni, hogy újra „lecserélhessenek”, tehát pótoljanak más beteg sejteket. Amikor az őssejt osztódik, a keletkező új sejtekben megvan az a képesség, hogy vagy őssejtek maradjanak, vagy pedig egy másfajta, szakosodott szerepű sejtté váljanak, mint például egy izomsejt, egy vörösvérsejt vagy agysejt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!