Happy hét

2018.03.14. 12:18

Tudta, hogy egy pohár kólába 11 kockacukor van belezsúfolva?

Az immár kilencedik alkalommal megszervezett Happy-hét a cukros üdítők helyett a vízfogyasztást népszerűsíti.

A vízfogyasztás népszerűsítése érdekében idén is megrendezik az általános iskolások és óvodások számára a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Hogy ez miért fontos? A program honlapja szerint azért, mert a cukros, szénsavas italok nem csak úgynevezett „üres kalóriák” (hiszen alig tartalmaznak hasznos tápanyagot, kalóriatartalmuk azonban magas), de savas kémhatásuknál fogva a fogzománcot is károsítják és egyes termékek magas foszfáttartalma a csontrendszerre is ártalmas.

Felmérésekből jól ismert, hogy már az általánosiskolás-korú gyerekek nagy százaléka is naponta többször fogyaszt cukros, szénsavas üdítőt.

2008-ban végzett felmérésünk alapján, az általános iskolai tanulók átlagos napi fogyasztása 3 dl, amely 15 éves korra a napi fél litert is eléri! Az általános iskolások folyadékbeviteli szokásainak megváltoztatása ezért alapvetően fontos a felnövő új generáció egészsége szempontjából – olvasható az OGYÉI honlapján.

Az immár kilencedik alkalommal meghirdetett, március 19. és 23. között tartandó tematikus héten a regisztrált intézmények maguk döntik el, hogy milyen foglalkozásokkal, játékokkal hívják fel a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára és a cukros üdítők káros hatásaira. Önálló programokat is kitalálhatnak, de használhatják az OGYÉI által ajánlott programpontokat is. A Happy hét nyereményjátékban való részvétel feltétele legalább egy, a vízfogyasztást népszerűsítő – az OGYÉI által ajánlott vagy az iskola, óvoda által kidolgozott – programpont megvalósítása. Az óvodások és az iskolások által április 20-ig beküldött pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, a legjobb munkákat díjazzák.

Az intézet emlékeztetett arra, hogy

tavaly több mint 36 ezer gyerek aktív közreműködésével zajlott a Happy hét, országosan 132 iskolából és 42 óvodából küldtek be pályamunkákat a vízfogyasztással kapcsolatos játékos felhívásra.

A Happy hét évek óta sikeres program az intézmények körében, az akcióban a 2007-es indításkor még csak mintegy 400 gyerek vett részt. Ez a szám – a pedagógusok aktív közreműködésének és egészséges életmódot bemutató iskolai programoknak köszönhetően – az elmúlt tíz évben csaknem a százszorosára emelkedett.

Borítókép: urbans/Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!