Elődök ösvényein

2018.05.31. 11:55

900 km-t tesznek meg a magyar lovas zarándokok

Történelmi zarándokút indul a Vereckei-hágótól a Dévényi-kapuig, mellyel a pozsonyi csata 1111. évfordulójára emlékeznek.

A Történelmi túrautak a Kárpát-medencében egyesület tagjai és a hozzájuk csatlakozó hagyományőrzők június 9-én Vereckéről indulnak, és Pozsony alá érkeznek július 7-én. A zarándoklattal az Árpád fejedelem vezette első honvédő háború nagy ütközetére, 907-es pozsonyi csata és hősei előtt tisztelegnek a résztvevők.

Fotó: elodokosvenyein.hu

Mint a ma7.sk portál írja, a közel 900 km-t lóháton, folyamatosan vonulva teljesítik a hagyományőrzők, de az út során örömmel várják a gyalogosan vagy akár kerékpárral csatlakozókat is. „A zarándoklat gerincét azok a lovasok adják, akik a teljes távot tudják vállalni. De legalább ennyire fontos a szakaszokra, vagy akár az egy-egy napra csatlakozók részvétele. Örömmel látjuk az úton a gyalogos és a kerékpáros zarándokokat is, akik eltérő haladási sebességgel, de közel azonos útvonalon teljesítik az egyes szálláshelyek közötti távot” – nyilatkozta a hírportálnak Petraskó Tamás, a zarándokút főszervezője.

Fotó: elodokosvenyein.hu

A zarándoklat honlapján a szervezők megfogalmazták útjuk legnagyobb perspektíváját is. Reményeik szerint az út teljesítése során sikerül „megérteni az abban a hitben, értékrendben rejlő szellemi, gondolati, fizikai erőt, mely akkor oly sok örömre, sikerre, nem csak a csatákban, hanem a haza építésének mindennapjaiban is győzelemre segítette a magyar népet. Csak így tudjuk a ma élő nemzedékek – fiaink, unokáink – számára érthetően megfogalmazni a magyar nép helyét, feladatát, földi életútjának értelmét.” Ezt foglalja össze az út mottója:

„A dicső elődök tisztelete, a múlt értékeinek megőrzése és gyarapítása az élők kötelessége.”

A lovas zarándokok minden nap átlagosan 30 kilométert haladnak majd, minden nap más-más településen verve szállást. A pontos útvonal leírását és az elérhetőségeket az Elődök ösvényein zarándoklat honlapján találják meg az érdeklődők.

Az útvonal állomásai között van többek között Munkács, Beregszász, Szerencs, Mátrafüred, Budapest, Gödöllő, Dobogókő és Komárom is, ahová július 1-én érkeznek. Az azt követő négy nap és 120 km után érkeznek majd az egykori csatamezőre, a Rajka, Bezenye és Mosonmagyaróvár közti területre. Július 6-án lesznek a Dévényi-kapunál, és július 7-én Feketeerdőn szertűzzel emlékeznek a dicsőséges magyar győzelemre.

Borítókép forrása: elodeinkosvenyein.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!