Közös segítség

2018.05.09. 14:46

Koncert az árvákért és a fogyatékossággal élőkért

Szeptember 13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Nem adom Fel Alapítvány közös rendezésű jótékonysági koncertjén fellép többek között Ákos, Presser Gábor és Sebestyén Márta is.

A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított, árva gyermekeket gondozó dévai Szent Ferenc Alapítvány és a fogyatékos embereket támogató Nem Adom Fel Alapítvány szerdán Budapesten jelentette be, hogy közös jótékonysági koncertet rendeznek szeptemberben – írja az MTI.

A kormány is támogatja a rendezvényt: Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a családok évében a családtámogatási rendszer bővítése mellett a koncerthez hasonló programokkal is szeretnék felhívni a figyelmet a családban rejlő értékekre. A helyettes államtitkár szerint fontos az együttműködés az egyházakkal és a civilekkel, hiszen vannak olyan területek, ahová ők hatékonyabban tudnak elérni, így többféleképpen tudnak közeledni a különböző családokhoz.

Böjte Csaba testvér azt mondta, hogy a gyermekvállalásnak nem a „zsebben”, hanem a szívben kell eldőlnie, ezért fontos megmutatni, hogy jó gyereket vállalni, és ezzel „igent mondani az életre”. A szerzetes kiemelte, hogy a koncerttel szeretnének tanúságot tenni arról, hogy a világ igenis jobb hely a „társadalom perifériájára szorult” árvákkal és fogyatékos emberekkel – épp ezért az alapítványa által jelenleg gondozott kétezer gyermekből ötszázat szeretnének elhozni az őszi koncertre.

Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány és a Jobb velünk a világ! program szóvivője elmondta, hogy szeretnék megmutatni a társadalomnak és a fogyatékossággal élő sorstársaknak is, hogy nem szabad feladniuk, mert bennük is ott van az érték.

A Papp László Budapest Sportarénában a Nemadomfel Együttes mellett fellép majd Ákos, az Edda Művek, Oláh Ibolya, Presser Gábor, a Republic, a Never Give Up gospel kórus és Sebestyén Márta is.

Borítókép: Böjte Csaba a dévai gyermekotthon egyik lakójával a kezében. Forrás: MTI / Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!