Dübörög a szezon

2018.07.17. 15:39

A Balaton közepén köszöntötték a félmilliomodik komputasokat

Megérte ötszázezrediknek lenni, a szerencsés utast és családját ugyanis értékes nyereménnyel ajándékozta meg a hajózási társaság.

A sajtó és az utazóközönség jelenlétében köszöntötte az idei félmilliomodik komputasát a Balatoni Hajózási Zrt. A szerencsés utas kilétére csak a Balaton közepén, a Baross Gábor komp fedélzetén derült fény – írja a helyszínről tudósító likebalaton.hu.

Szinte megállás nélkül közlekednek a kompok Szántódrév és Tihanyrév között. Ahogy megtelik az egyik hajó, máris indul a következő, négy komp is üzemben van ilyenkor.

Dübörög a szezon a Balatoni Hajózási Zrt.-nél (BAHART), már több mint 500.000 fő kelt át az egyik partról a másikra. A társaság szakemberei úgy döntöttek, hogy az utazóközönség jelenlétében köszöntik és megajándékozzák az idei félmilliomodik komputast.

Szántódon szállt fel a Baross Gábor komp fedélzetére az a család, akik végül megnyerték az 50.000 forintos jutalmat.

Így zajlott az esemény:

A paksi család a gyerekek kedvéért épp a Balatoni Bob Szabadidőparkba indult Balatonfűzfőre. Nem gondolták volna, hogy ilyen szerencséjük lesz – mondta el a portálnak családfő, Kirschner István.

Az 50.000 Ft értékű BAHART JOKER KÁRTYÁT jövő év decemberig használhatják a nyertesek. A kedvezményt biztosító kártyával kompozhatnak, személyhajózhatnak, vagy felülhetnek egy buli- vagy Minimax gyerekhajóra.

A Balatonon egyébként tavaly kiemelkedő volt a forgalom, éves szinten több, mint 1,1 millió utas vette igénybe 2017-ben a kompokat.

Úgy tűnik, hogy az idei is rekord év lesz, már áprilisban és júniusban is többen utaztak Szántód és Tihany között.

Az előző évhez képest idén még egy héttel korábban, már július 17-én elérte a társaság a kompjain szállított félmilliós utasszámot. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a személyek száma 13 százalékkal, a szállított gépjárművek száma 15 százalékkal növekedett.

Ráadásul a kerékpárosok is felfedezték maguknak a kompot, 15 százalékkal több bicajos kelt át eddig a Balatonon.

Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgatót is megkérdezték:

Borítókép: Likebalaton/Krausz Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!