Strandidő

2018.07.08. 09:04

Családi fürdő nyílt Bécs kellős közepén

A kicsiknek ingyenes, viszont a 15 évnél idősebbeknek és a gyerekkísérő nélküli felnőtteknek tilos a belépés.

Bécs belvárosában, az 5. kerületben nyitotta meg kapuit az osztrák főváros tizenegyedik családi strandfürdője. Felnőttek csak gyerekek kísérőjeként mehetnek be – számol be minderről a osztrák főváros kommunikációjáért felelős Eurocomm-PR.

Mint írják, a városvezetés 2015 tavaszán elhatározta, a napokban pedig át is adta az Einsiedlerbadot. Az új strand Bécs 5. kerületében, az Einsiedlerparknál található, ahol

három gyerekmedence, egy 940 négyzetméteres napozórét, öltözőkabinok, mosdók és büfésor várja a fürdővendégeket.

Az új családi strandot ötmillió eurós ráfordítással alakították ki a korábban itt található szaunafürdő átépítésével és kibővítésével. A költségeket a kerület, illetve a strandfürdő vállalta magára.

Bécsben 1917-ben nyitották meg az első gyermekstrandot a Wienfluss hütteldorfi duzzasztó-medencéjében. Az osztrák főváros első gyerekeknek szánt szabadstrandja, ahol a kis vendégek ingyen lubickolhattak, annyira népszerű volt, hogy a város vezetése az első világháború után további gyerekstrandok létesítéséről döntött – foglalja össze a portál.

1972 júniusában, Donaustadtban adták át Bécs negyvenedik gyerek-szabadstrandját, hogy – további 30 létesítménnyel együtt – hamarosan bezárják. A 70-es, 80-as években ugyanis megjelentek a nagy, sokkal nagyobb kínálattal rendelkező strandfürdők, amelyek elszipkázták a fürdővendégeket. Így a felújításra szoruló gyerekstrandokat – ahova csak 14 év alattiak mehettek be – inkább sorra bezárták.

Az ismertetés szerint 1998-ra tíz ilyen gyerekfürdő maradt, amelyeknek végül a megőrzése mellett döntött a város, és üzemeltetésüket átadta a kerületeknek. Végül 2003-ban a felnőtt kísérőknek is megengedték a belépést, és átnevezték családi strandfürdőkre a létesítményeket. Ezek sajátossága, hogy nincsenek mély medencék, a 14 év alatti gyerekek pedig ingyen mehetnek be.

Borítókép: PID / MartinVotava / Eurocomm-PR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!