búcsú

2018.07.14. 11:42

Jubileumi ünnepségre készülnek a Krisna-völgyben

India színei, hangulata, művészete, kultúrája, valamint tudáskincse áll az idei Krisna-völgyi búcsú középpontjában, amelyet július 20. és 22. között rendeznek Somogyvámos határában.

Forrás: mti

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő, évente 30 ezer turistát fogadó Krisna-völgyben ezúttal két különleges eseménnyel, lakóház-látogatással és holival, azaz a színek ünnepével bővül Magyarország legnagyobb füstmentes, egészséges családbarát fesztiválja – adták hírül a szervezők a búcsú honlapján.

Kitértek rá, hogy az érdeklődők egy Krisna-völgyi család életébe bepillantva megbizonyosodhatnak arról, lehet boldogan élni áram, televízió, mosó- és hűtőgép nélkül, az ötezer éves múltra visszatekintő holi keretében pedig festékporral, festékes vízzel szórhatják, illetve locsolhatják egymást, ha hoznak olyan ruhát, amelyet nem sajnálnak.

Közép-Európa legnagyobb ökofalva emellett vegán, mediterrán, magyaros és indiai gasztronómiai finomságokkal, egész napos színpadi programmal, az iskola épületében játszóházzal, a tehenészet körül az önfenntartással kapcsolatos érdekességekkel is várja vendégeit – jegyezték meg.

Hozzátették: a látogatók a Valóság show sátorban kipróbálhatják az indiai viseletet, életmódot, a Karma labirintusban elmélyedhetnek sorsuk útvesztőiben, továbbá jelen lehetnek tűzceremóniával kísért indiai esküvőkön.

Az állandó programok között szerepel a tehénvédelmi központ és a biokertészet megtekintése, a templomi körséta, a bocisimogató, és egyebek mellett a meditációs ösvényhez ökrös fogattal, kisvasúttal történő utazás – írták az esemény internetes oldalán.

A Krisna-völgyi búcsúról bővebb információk a rendezvény honlapján olvashatók.

Borítókép: Illusztráció

Krisna-tudatú hívő egy szent tehenet etet a 21. Krisna-völgyi búcsún a Somogy megyei Somogyvámoson 2016. július 23-án

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!