Mi áll a vész útjába?

2018.10.22. 07:00

Katasztrófahelyzet van, világszerte pusztulnak a rovarok

Tavalyi tanulmány alapján csak Németország természetvédelmi területein 75 százalékkal csökkent a repülő rovarok száma.

Több hosszú távú kutatás is azt mutatja, hogy a rovarok száma drasztikus mértékben csökken világszerte. Az Origo cikke rámutat, hogy a probléma sokkal elterjedtebb, mint azt korábban gondolták, és nem csak a tápláléklánc alsó szintjeit érinti.

A portál a Science Alert-re hivatkozva azt írja: 2014-ben egy biológusokból álló nemzetközi kutatócsoport kiszámította, hogy az elmúlt 35 évben az olyan gerinctelenek száma, mint a bogarak és a méhek, 45 százalékkal visszaesett. Európában is világosan látszanak az egyre romló tendenciák: Németország természetvédelmi területein 75 százalékkal csökkent a repülő rovarok száma.

Fotó: Shutterstock

A problémát vázoló legújabb tanulmány a PNAS tudományos folyóiratban látott napvilágot, mely szerint a rovarok tömeges pusztulása Amerikát sem kíméli. A publikációval kapcsolatban David Wagner, a University of Connecticut munkatársa úgy nyilatkozott:

ez volt a legmegrázóbb szakcikk, amit évek óta olvasott.

Borzalmas állapotok

Az Origo összefoglalja: a biológusok már az 1970-es évek óta vizsgálják a Puerto Rico területén elterülő esőerdőket, folyamatosan nyomon követve a rovarok, a rovarevők, a madarak, a békák és hüllők létszámát. Amikor a biológusok 40 évvel később ismét visszatértek, hogy átfogó elemzést készítsenek, megrendítő látvány fogadta őket: az esőerdőt egykor elárasztó lepkefajok egy az egyben eltűntek, ráadásul madarakból is csupán párat sikerült találni.

A kutatók ezúttal nemcsak rovarokat, hanem más ízeltlábúakat (pókokat, százlábúakat) is befogtak csapdáikkal, hogy a mintákat elemezve képet kapjanak a helyi biomassza állapotáról. Az eredmény azonban siralmas lett:

60-szor kevesebb gerinctelent fogtak be, mint a legutóbbi, 1977-es expedíció folyamán.

Fotó: Shutterstock

A gerincteleneket fogyasztó gyíkok – zsákmányaikkal párhuzamosan – szintén erőteljes hanyatlásnak indultak, és rovarevő békákból és madarakból is egyre kevesebb van, számuk 50 százalékkal esett vissza az évtizedekkel ezelőtt mért adatokhoz viszonyítva – számol be az írás a megdöbbentő pusztulásról.

Környezettudatosabban kellene élnünk, hogy megakadályozzuk a katasztrófát

A káros tendencia egyes kutatók szerint a klímaváltozásnak tulajdonítható. Az esőerdőt vizsgáló szakértők megállapították, hogy

az őserdőben az elmúlt negyven év folyamán 2,2 Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, ami végzetes csapást jelentett a rovarok számára.

Szervezetük ugyanis érzékenyen reagál a környezeti viszonyok legparányibb változására, testükben olyan biokémiai folyamatok indulnak el, amiktől többé nem raknak petéket, nem szaporodnak.

Másutt egészen más problémák sújtják az ízeltlábúak tömegeit. Németországban például a rovarirtók, illetve az élőhelyek zsugorodása okozza a legnagyobb problémát, világviszonylatban pedig nagyjából ugyanilyen súlyú terhet jelentenek a szárazságok, az invazív fajok és a kórokozók.

Ha nem változtatunk a szokásainkon, nem spórolunk az üzemanyaggal és az energiával, nem ültetünk kertünkbe, az utcákra őshonos növényeket, a rovarvilágnak vége lesz, figyelmeztetnek a szakértők.

Nemcsak a méheket, hanem az elpusztult növényi és állati eredetű hulladékot lebontó fajokat is elveszítjük. A tápláléklánc összeomlása nem csupán az esőerdőket, hanem hosszú távon mindannyiunk életét érinteni fogja.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!