átverés

2018.12.20. 22:30

A ritka skót whiskyk harmada hamisítvány

Sok italt ódonként adnak el, pedig jóval később készült, mint amit a címkéje állít.

Forrás: Shutterstock

Ötvenöt palack ritka skót whiskyből 21 vagy hamisítvány volt, vagy nem abban az évben párolták, amelyet a címke állított –írja a BBC. A vizsgálatot a Skót Egyetemek East Kilbride-i Környezettudományi Kutatóközpontjában (SUERC) végezték a radiokarbonos kormeghatározás továbbfejlesztett technológiájával, minden palackban megmérték a szén egy radioaktív izotópjának koncentrációját, hogy megállapítsák az ital korát. A mintákat a Rare Whisky 101 (RW101) nevű cég küldte el az egyetemnek, hogy „a hamisított viszki terjedése miatti aggodalomra” reagáljon.

A palackokat véletlenszerűen válogatták ki aukciókon, magánkollekciókból és kiskereskedőktől vásárolt üvegek közül.

A vizsgálatban hamisnak bizonyult whiskyk között volt egy 1885-ös Ardbeg, amelyet magángyűjtőtől vásároltak, valamint egy Thorne's Heritage a 20. század elejéről, amelyet aukción szereztek be.

Összesen 10 üveg 1900-nál korábbi évekből származó tiszta malátawhiskyről állapították meg, hogy hamisítvány. Ha a friss teszteken elbukott 21 üveg whisky eredeti lett volna, összértékük nagyjából 635 ezer fontra rúgna.

Az RW101 becslése szerint a magángyűjteményekben és a másodlagos piacon 41 millió font értékű ódon skót whisky lehet hamisítvány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!