életmentő

2018.12.27. 15:00

Növekszik a véradók száma

Öt éve tartó negatív trendet sikerült megfordítani idén.

Az Országos Vérellátó Szolgálatnál kiemelten fontosnak tartják azok megszólítását, akik még nem adtak vért, és minél nagyobb arányban használják ki ezt a fajta segítségnyújtást, amire a nőknek évente négyszer, a férfiaknak pedig öt alkalommal van lehetőségük mondta Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója az OVSZ csütörtöki sajtótájékozatóján.

Nagy Sándor, a vérellátó szolgálat szakmai főigazgató-helyettese kifejtette, az év elején azt a célt tűzték ki, hogy felére csökkentsék a véradók öt éve tartó lemorzsolódását, ezt azonban sikerült jelentősen túlszárnyalniuk, az év vége előtt néhány nappal úgy tűnik ugyanis, hogy a 2017-esnél többen adnak majd vért.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ugyanitt arra hívta fel a figyelmet, hogy sokak élete múlik az önkéntes véradáson. A kabinet képviselője ezért minden véradónak köszönetet mondott, külön kiemelten azoknak, akik az ünnepi időszakban is vették a fáradtságot a segítségnyújtásra.

Az államtitkár minden felnőtt kor előtt álló fiatalnak azt kívánta, minél hamarabb éljék át, milyen érzés saját vérükkel is segíteni beteg társaikon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!