Hazai ízek nyomában

2019.01.08. 15:58

Biciklileves kárpátaljai módra Szűcs Nellitől

A Nemzeti Színház Kárpátaljáról elszármazott színésznőjének örök nagy szerepe az anyai-háziasszonyi tevékenység, aminek kiemelt része a konyhaművészet lelkes gyakorlása.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Szigetváry Zsolt

Szűcs Nelli, aki egyike a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház alapítóinak, öt éve a Nemzeti Színház egyik vezető színésznője. Az Origo anyagában őszinte és természetes módon beszél a riporternek, Erdélyi E. Péternek a másik fontos „női szerepéről”, az anyai-háziasszonyi tevékenységéről, amely mindennapi teendőkkel látja el.

Kárpátalja a 20. században öt impérium uralmát élte át. Emiatt és a soknemzetiségű Magyar Királyság történelmi sajátosságai miatt a a régióban számtalan nemzetiség él. Emiatt pedig sokszínű a konyhaművészete is.

A változatos nemzeti ételeket pedig szívesen kóstolják, fogyasztják, illetve veszik át a többi nemzet tagjai. Ebben a műfajban nem létezik nacionalizmus.

– Pilisvörösáron építkeztünk, de nem adtuk el a beregszászi lakásunkat, és amíg élnek a szüleink, járunk hozzájuk, azután meg a temetőbe fogunk ellátogatni. Mert «haza» kell menni, de onnan persze hazajövünk. Még a gyerekeink is, akik már itt nőttek fel, azt mondják, hogy menjük haza, nekik Beregszász a haza – magyarázza a kettős kötődését Szűcs Nelli, aki arra is kitér: hazautazás előtt milyen ételeket szokott rendelni a kárpátaljai rokonoktól.

Mint mondja, a káposztás paszuj az egyik kedvenc rendelése, ugyanis idehaza a gyerekek miatt ilyet nem főzhet, mert ők nem szeretik, nem eszik meg.

Igaz, novemberben egy hatalmas kondérban kint az udvaron készítettem, és megvendégeltem a fiatal kollégáimat. Kimondottan olyasmit készítettem, amit nemigen ismerhettek. Ez az étel úgy készül, hogy először odateszem a csülköt, azután a káposztát, majd a babot, attól függően, hogy be volt-e áztatva a bab, vagy sem, vagyis mennyire puha. Végül tejből és lisztből habarást készítek, és óvatosan behabarom az ételt. Sok függ attól, hogy mennyire savanyú a káposzta, ezért a levét a végén adom hozzá, gyakran kóstolgatva a majdnem kész ételt. Sikere volt a paszujomnak, mindenkinek annyira nagyon ízlett, hogy végül elfogyott az egész kondérnyi vacsora

– meséli büszkén.

Nelli azt is elmondja, hogy a hazai ízek után járva milyen utakat tesz meg a szülőföldjén. Beszámol arról, hogy a szintén Kárpátalján született férjével, a szintén színészként ismert Trill Zsolttal és persze a gyerekeikkel jár haza, s hazaúton először az anyósánál szokott megszállni, ahol az anyósa és a sógornője kényeztetik őket.

Nagyon szeretem a töltött káposztájukat, amelynek a tölteléke kukoricadara, gomba és darált, fűszerezett hús keveréke. Sokszor hús nélkül készítik, és néha a dara helyett házi tarhonyát tesznek a gombához. Isteni íze van az erdei gombától, és böjt idején is lehet fogyasztani

– mosolyog Szűcs Nelli, aki mási kedvenc kárpátaljai étele, a borscs műhelytitkait is felemlegeti.

A híres borscsot számtalan módon készítik Lengyelországtól Szibériáig, de neki is megvan a maga jól bejáratott szokása erre.

„Én mindenféle zöldséget beleteszek, még karalábét is, mert ezek nem ronthatják el! Van, aki aszalt szilvával bolondítja... De a meghatározó összetevője a cékla és a káposzta. Legszívesebben marhalábszárból főzöm, mert abból a legfinomabb, de a marha más részét is használhatjuk. Sokan disznóból, vagy szárnyasokból főzik, ez sem kőbe vésett szabály. Házi paradicsom lével ízesítem, amit az anyósomtól kapok, de ezt helyettesíteni lehet paradicsomsűrítménnyel. Én a céklát egészen vékony szeletekre vágom, a sárgarépát, fehérrépát pedig karikákra. A céklát serpenyőben megkapatom, mert szeretem látni a vörös színét a levesben, ami ettől az eljárástól megőrződik. Tálaláskor tejföllel és kaporral gazdagítjuk az ízvilágát. Sokan mindent lereszelnek, ettől kicsit tömörebb az állaga, igaz ez nem befolyásolja a leves ízét, így is nagyon finom. Nem is baj, ha nincs második fogás a borscs után, mert ez a dús leves rendkívül laktató. Én különben is igen sűrűre főzöm”

– avat be Szűcs Nelli a kárpátaljai konyha titkaiba.

S hogy ne csak az ideális állapotokkal álljon elő, visszaidézi a borscs vonzáskörében átélt egyik legcifrább élményét is.

„Jó, ha áll a leves. Egyszer öt napig maradt a borscs a hűtőben, mert el kellett utaznunk. Már attól féltem, hogy megromlott, de miután megmelegítettük, kiderült, hogy ilyen finomat még nem ettünk, mert összeértek az ízek. A borscs egyébként szerintem kizárólag körülcsípős mustárral megkent feketekenyérrel finom” – árulja el.

A végén pedig hagyja kiderülni a híres-neves biciklileves titkát is, amit a kijevi főiskolán tanult meg elkészíteni Nelli.

Így hívták ugyanis a „semmi levest”, amit abból csaptak össze, amit találtak:

itt egy sárgarépát, ott egy krumplit... És csupán képzelőerő kell hozzá, elrontani nem lehet.

KLASSZIKUS OROSZ BORSCS (CÉKLALEVES)

HOZZÁVALÓK:

50 dkg hús

3 közepes nagyságú burgonya

1 közepes cékla

2 sárgarépa

1 petrezselyemgyökér

25 dkg fejes káposzta

1 hagyma

1-2 gerezd fokhagyma

2-3 paradicsom (vagy sűrített paradicsom)

4 evőkanál olaj vagy zsír

4 szem fekete bors

1 babérlevél

1 dl tejföl

1 csokor kapor

ELKÉSZÍTÉSE:

A húst kisebb darabokra vágjuk, és másfél liter sós vízben feltesszük főni. A megtisztított zöldségeket és a céklát nagy lyukú reszelőn lereszeljük (gumikesztyű használata erősen javasolt, mert a hiedelmekkel ellentétben a cékla leve ugyan lejön az ember bőréről, de persze csak két-három nap után... ), utána olajon vagy zsíron megpároljuk, a végén hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a feldarabolt paradicsomot, az apróra vagdalt petrezselymet, a sót, a borsot, a babérlevelet, majd még egy kicsit pároljuk. Amikor a hús már majdnem megpuhult, a levesbe belerakjuk a laskára vágott káposztát, a meghámozott, szétnyomott fokhagymát, a megpárolt zöldségeket, s mintegy fél órán át közepes tűzön főzzük, amikor már majdnem kész, beleszórjuk a kis kockákra vágott krumplit. Tejföllel, kaporral tálaljuk.

Borítókép:

Szűcs Nelli a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színházban Budapesten 2014. január 27-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!