elismerés

2019.04.23. 11:50

Magyar cukrász pisztáciája lett Európa legjobb fagyija

A római Ge­lato Fes­ti­val Eu­ropa zsű­rije Fazekas Ádám főzött finomságát ta­lálta a leg­jobb­nak az új ge­ne­rá­ciós fagy­lal­tok ka­te­gó­ri­á­já­ban. A pék­ből lett cuk­rász arra a leg­büsz­kébb, hogy egyik törzs­ven­dége 21 év után szo­kott vissza a gyü­mölcs­fa­gyira.

Forrás: Ripost

Mindig is édesszájú volt, ám 23 éves koráig eszébe sem jutott, hogy ne csak habzsolja a finom sütiket és fagyikat, hanem maga is készítse.

„Gyerekkoromban a kinder, valamint az örök szerelem csoki és vanília fagyi volt a kedvencem. Emlékszem, mindig három gombócot kértem ezekből” – mondta a Ripostnak Fazekas Ádám, aki péknek készült, ugyanis azt tervezte, hogy Attila bátyjával együtt a családi pékséget viszik majd tovább. Ám ekkor hirtelen azt érezte, hogy ő pékként sosem lenne igazán boldog, de nagyon szeretne egy saját fagyizót.

„Kitanultam ezt a mesterséget és 2017-ben a Váchoz közeli Kisnémediben egy faházban megnyitottuk az első cukrászdánkat” – mesél a kezdetekről Ádám.

A fiatalember nevetve emlékezik, hogy gyerekként azon morfondírozott, egy fagylaltot miért is kell főzni, ha az hideg, de ma már meggyőződése, hogy ezek a legjobb fagylaltok.

Ádám, és társtulajdonos testvére, Attila ugyanazokat a szigorú elveket képviseli. Legyen szó fagylaltról, vagy süteményekről, az ő termékeik kizárólag természetes alapanyagokból készülhetnek. Ízfokozóknak, aromáknak nincs helye. Amit lehet, helyi termelőktől szerzik be.

https://www.facebook.com/gelatofestival/photos/a.712050222148664/2229914040362267/?type=3

A lapnak arra a kérdésére, így is meg lehet-e ebből élni, Ádám azt feleli: meg bizony. Mindezt jól mutatja, hogy a nyerő párosnak jelenleg két cukrászdája is van. Egy Rétságon, a másik pedig Budapesten. A Kisnémediben fekvőt ugyanis időközben munkaerőhiány miatt be kellett zárni.

„Átlagosan 300 forintért adunk egy gombócot. Egyszerre 20-24 féle fagyit árulunk a süteményeken kívül, de valójában ötvenféle fagylalt szerepel a repertoárban” – mondja Ádám. Az újdonsült nyertes szerint a kor divatjának megfelelően a „mentes” fagyik mindent visznek.

https://www.facebook.com/gelatofestival/photos/a.712050222148664/2229864910367180/?type=3

„Van egy különlegességünk, a „Minden mentes fekete málna”, amelyhez a gyümölcsöt a szülőhelyemről, Püspökszilágyiból szerezzük be egy idős bácsitól. Ennek a fagylaltnak a különlegességét az adja, hogy tej, glutén, laktóz és cukormentes, valamint vegán is, így semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaz. Gyakorlatilag étcsokiból és málnából áll” – árulja el Ádám, aki további terveiről is beszélt.

 

Mint mondta, a versenyzés egyelőre háttérbe szorul, ugyanis a 2021-es világbajnokságra szeretnének majd megfelelően felkészülni. Emellett jövőre testvérével szeretnének elindulni az Ország tortája versenyén is.

És, hogy mi a siker titka? Nos, Fazekas Ádám szerint pofonegyszerű az egész.

„Nagyon kell szeretni, amit csinálsz. A munkát és a terméket is. Lehet, hogy furán hangzik, de számunkra a pénznek már nincs jelentősége, csak a pozitív visszajelzéseknek. Én a mai napig rendszeresen kóstolom a fagyijainkat, ám gyakran otthon is jóízűen eszem házi tejszínhabbal. A vendégeinket mindig kiskanállal kóstoltatjuk, hogy tudjanak választani a kínálatból. Életem eddigi legmeghatóbb visszajelzése az volt, amikor valaki, aki előtte 21 évig nem fogyasztott gyümölcsfagyit, a miénket megkóstolva annyit mondott: ez csodás. Ezért érdemes csinálni” – mosolyodik el Ádám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!