hagyományőrző akadályverseny

2019.04.29. 11:04

Május végéig lehet jelentkezni a PannonHajszára

Lesz íjászat, dárdadobás, várfal- és szalmabála-mászás, gólyalábon járás, taligatolás és csúzlizás is.

Forrás: PannonHajsza

A különleges, hagyományőrző akadályversenyt idén hatodik alkalommal rendezik Cseszneken, június 8-án.

A szervezők közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is támogatott rendezvény célja a szabadidős program mellett a térség turisztikai kedveltségének növelése, a hagyományok – íjászat, dárdadobás, kukoricamorzsolás, várfal- és szalmabála-mászás, gólyalábon járás, taligatolás, csúzlizás – minél ismertségének erősítése, valamint az egészséges életmód, a mozgás csapatépítő, közösségformáló erejének bemutatása.

A nemzeti akadályversenyre a szerezők várják munkahelyi csapatok, egyetemisták, főiskolások mellett iskolák jelentkezését is nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is.

A nevezéseket online május 27-ig regisztrálják a szervezők, de helyszínen is lehet jelentkezni. Az iskolásokat (10-18 évesek) június 9-én, vasárnap várják a SuliHajszával, a legifjabb korosztályt pedig a GyerekHajszával (6-11 évesek) a hagyományőrző hétvége mindkét napján.

Az élményfutam fővédnöke Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A két táv mellett két szint közül is lehet választani: a versenyfutam a profi sportolóknak szól, ahol időlimittel és egy-egy akadály sikertelen teljesítése vagy hibázás esetén nehezebb büntető feladatokkal kell számolniuk a résztvevőknek. Az élményfutam azoknak szól, akik túrajelleggel szeretnék teljesíteni a kijelölt távot a Bakonyban.

Tálos Gergő, a rendezvény főszervezője a közleményben kifejtette, hogy az akadályfutás egyre népszerűbb sportág, sokan versenyszerűen is űzik. A választható 7 és 14 kilométeres élményfutam a Bakony ösvényein, a hegység egyik legszebb túraútvonalán halad és az ország egyik leglátványosabb középkori erődítményébe, a tatárjárás után épült cseszneki várba is be kell mászniuk a résztvevőknek.

Hangsúlyozta azt is, hogy a PannonHajsza évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz és a térség turisztikai vonzerejét is növeli, ezért Veszprém megyében több esemény is kapcsolódik a rendezvényhez. Az országos hírű program a térség számára turisztikai bevételt és a helyben lakóknak értékesítési lehetőséget is kínál. A tavalyi versenyen valamennyi szálláshely elkelt a közelben és a szervezők célja, hogy ne csak egy napra, hanem több rendezvénnyel számos alkalomra megtöltsék turistákkal, kikapcsolódni vágyókkal a környéket.

A felújítás előtt álló cseszneki várnál található Magyarország egyik legizgalmasabb via ferrata túraútvonala.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!