ötletpályázat

2019.05.02. 12:40

Mintatervekkel segítenék az építészeti hagyományok megőrzését

Nemzeti Mintaterv Katalógus készül, amelyben a magyar embereket segítő, olcsó, jó minőségű és hagyományokat tisztelő épületek tervei találhatók majd meg – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön az M1-en.

Forrás: Shutterstock

Tuzson Bence azt mondta, a Lechner Tudásközpont országos építészeti ötletpályázatot írt ki, amelynek három kategóriája van: kockaházak átalakítása, kalákában megépíthető családi házak és korszerű technológiával épülő családi házak. A terveket június 26-ig lehet beadni. Az év végére elkészülő katalógus a kiválasztott pályázatokat tartalmazza majd.

Az államtitkár reméli, hogy a katalógusban legalább száz ház terve szerepel majd, amelyek a minőségre koncentrálnak, olcsók és könnyen megépíthetőek, valamint képesek átemelni a múlt hagyományait a jövő építészetébe.

Az építkezni vágyó emberek a terveket – amelyekhez költségvetési tervezet is tartozik – ingyenesen hívhatják majd le az internetről.

Tuzson Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, az ország egész építésztársadalmának bevonásával készülő katalógus nemcsak az építészeti hagyományok fenntartását, hanem a vidéken élő magyar családok otthonteremtését is segíti.

Kitért arra is: közös társadalmi cél, hogy Magyarország Európa egyik legélhetőbb országa legyen. Ehhez három területen kell lépéseket tenni: a családtámogatások és a gazdaság kérdéskörében, valamint a kultúra megvédésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!