télen fűtött lesz

2019.06.20. 15:25

Csend Háza épül Szentkúton

2020 végétől egy külön, elcsendesedésre szolgáló helyet biztosítanak a nemzeti kegyhely látogatóinak.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Lehotka László

Szabadtéri recepcióval, egészségügyi eszközökkel és kerti berendezésekkel is bővült a ferences zarándokhely infrastruktúrája.

A kegyhely parkjának karbantartására, a zarándokok egészségügyi biztonságát szolgáló orvosi szoba felszerelésére és búcsújárók fogadására létrehozott szabadtéri recepcióra is kapott támogatást a kegyhely, méghozzá a szlovák-magyar együttműködési program keretében, amelynek köszönhetően rekonstruálják a műemlékeket és műtárgyakat, szigetelik és lefestik a kegytemplomot, felújítják a nyílászárókat, aszfaltoznak és egy fedett foglalkoztatót is építenek.

A pályázat jóvoltából a kegyhelyen ősszel elkezdődik a Csend Házának építése is, amely a mátraverebély-szentkúti zarándokközpont kiegészítő épülete lesz, s amely a látogatók számára elvonulásra, a hitélet teljesebb megélésére lesz alkalmas.

„Az újjáépített kegyhely egységes arculatába illeszkedő visszafogott, földszintes épület télen is fűtött, meleg helyet biztosít majd az elcsendesedni vágyó látogatóknak” – fogalmazott Orosz Lóránt kegyhelyigazgató, aki elmondta azt is, milyen nagy segítség, hogy a búcsúszezonra már mind a kerti eszközöket, mind pedig az orvosi felszereléseket be tudták szerezni.

„A melegben előfordul, hogy néhányan rosszul lesznek, többnyire amiatt, hogy nem isznak elég folyadékot, vagy elfelejtik reggel bevenni a gyógyszert. De volt már példa darázscsípésre és kiránduló balesetre is, emiatt fontosak ezek az eszközök. Hála Istennek, ennél súlyosabb eset eddig nem történt” – jegyezte meg Lóránt atya.

A határon átívelő ferences kulturális örökség megőrzésére nyert együttműködési program keretéből Szentkút mellett Pozsonyban, Füleken és Szécsényben történnek komoly átalakulások. Többek között megújul a gótikus pozsonyi ferences templom tornya és a szintén gótikus szécsényi ferences templom sekrestyéje és szentélye is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!