a nyár a legveszélyesebb

2019.06.28. 12:45

Kevesebb közlekedési baleset történt országosan

A halálos balesetek elsődleges oka idén is a gyorshajtás volt.

Jelentősen javult az országos baleseti statisztika, az év első felében 51-gyel kevesebb halálos baleset történt, mint az előző év azonos időszakában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az utóbbi 30 év adatai szerint 2013-ban volt a legkevesebb halálos baleset, de a 2019-es év eddigi adatai szerint 7-tel kevesebb ember halt meg közlekedési balesetben, mint 2013 azonos időszakában.

A halálos balesetek elsődleges oka idén is a gyorshajtás volt. A közlekedési balesetekben meghalt sofőrök 30 százaléka és az utasok 50 százaléka nem használt biztonsági övet – fűzte hozzá.

Általában a három nyári hónapban történik az éves balesetek harmada, szerinte ez leginkább azzal magyarázható, hogy a melegben eltompulnak a reflexek és csökken a reakcióidő. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ezért azt ajánlotta, hogy a közlekedők tartsanak a szokásosnál nagyobb követési távolságot.

Borítókép: Rendőri helyszínelés Csepelen, a Széchenyi utca és az Erdélyi utca kereszteződésében, ahol három autó ütközött 2019. május 17-én. A balesetben egy ember meghalt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!