kényszerített örökbefogadás

2019.07.11. 07:57

Kényszerrel szakítják el a gyermekeket szüleiktől

Nyugat-Európa több országában mondvacsinált indokokkal vesznek el gyermekeket szüleiktől, és adnak nem egyszer azonos nemű pároknak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Freeograph

A Hír TV Terc című műsorában egy valóban döbbenetes és elhallgatott téma – a kényszerített örökbefogadás – került napirendre.

Az adásban Földi-Kovács Andrea vendége volt Kelemen István, Ausztriában élő édesapa, és Varga-Bíró Tamás, a Demokrata publicistája.

Vajon idehaza hányan hallottak róla, hogy Nyugat-Európa számos országában szinte mindennapos gyakorlattá vált, hogy a szülőktől mondvacsinált okokkal elveszik gyermekeiket, majd azokat vadidegen pároknak adják? Ez az úgynevezett forced adoption.

A műsorban látható képsorok egy ausztriai esetet mutattak be: rendőrök erővel választották el a szülőktől gyermekeiket.

Elég egy lyukas tejfog, vagy egy bejelentés, hogy a szülők „túl keresztények”.

Az áldozattá vált szülők internetes közösségi oldalakon és jogi fórumokon csoportosulva többször is kérték már az európai jogalkotók segítségét. Az üzletággá alakult gyámügyi elhelyezés azonban annyira jól prosperál, s jogilag olyannyira megtámogatott, hogy mostanáig senki nem tudott – és nem is akart – neki gátat vetni.

„Nem fogok árnyalni. Ez egy félig törvényes keretek között a törvény kiskapuin átbújó legális gyermekkereskedelem”

– fogalmazott Varga-Bíró Tamás.

Kelemen István szerint nagyon hasonlóak az esetek, nagyon sok a párhuzam. Emögött feltehetőleg komoly üzleti érdekeltség van.

„Hogyha egy konkrét számot mondok: egy elvett gyermek állami támogatása napi 180 euró. Ezt fel kell szorozni hónapokkal, évekkel. Nagyon-nagyon komoly összeg jön ki. Gyors fejszámolás után, ami a hivatalosan Ausztriában idegenbe helyezett gyermekek számát illeti: eddig 14 ezer. Ha ezt ’alsó hangon’ megszorozzuk, az felül van a milliárd eurón – egy évben”

– nyilatkozta a Bécsben élő magyar apa, akinek két kiskorú fiúgyermekét is erőszakkal, rohamrendőrökkel vette el az osztrák gyámügy.

Kelemen István a műsorban elmesélte miféle tortúrát kellett elszenvednie a gyermekeinek, és miként élte meg a család.

„Ha létezik valami, ami kurzusok felett állónak kellene lennie, ami politikai táborok felett álló: az a gyermekek joga”

– tette hozzá a Demokrata publicistája.

A teljes adást is megtekinthetik:

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!