furcsa előnyök

2019.08.28. 16:30

A vörösbor-fogyasztás egyértelműen jót tesz a belek egészségének

A kutatók emellett összefüggést találtak a nemes nedű fogyasztása és az ideális testsúly megtartása, illetve a megfelelő koleszterinszint között.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gligatron

A Gastroenterology tudományos folyóiratban ma megjelent tanulmányban a King's College London Kettős Kutatási és Genetikai Epidemiológiai Tanszék kutatócsoportja részletesen elemezte a sör, az almabor, a vörös bor, a fehér bor és más szeszes italok hatását a bél-mikrobiomjára, a meghatározott helyen lévő mikroorganizmusok összességét vizsgálva – írja az Origo.

A kutatásuk során összesen 916 brit, önkéntes ikerpárt vettek górcső alá. Megállapították, hogy a vörösboros italokat fogyasztóknak a mikrobiomja jóval változatosabb, mint a többieknek. Ám ezt a hatást nem tapasztalták fehérbor, sör vagy más szeszes italok fogyasztásakor.

Noha régóta ismerjük a vörösbor néha megmagyarázatlannak tűnő előnyeit, a most publikált tanulmány azt is megmutatja, hogy mérsékelt fogyasztása egészségesebb és változatosabb bél-mikrobiomot jelent – magyarázta Dr. Caroline Le Roy a londoni King's College kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A mikrobiom a környezetben található mikroorganizmusok (mikrobióták) összessége, és fontos szerepet játszik az emberi egészség megőrzésében.

Az emberi szervezetet a humán sejtekből összeállt szövetek és szervek alkotják olyan szerveződést követve, amelynek során közös ökoszisztémát alkotnak a szervezetünkben élő mikrobákkal, azaz a mikrobiommal.

A „jó„ mikrobák egyensúlytalansága a „rossz” -hoz képest a bélben káros egészségügyi következményekhez vezethet,

például csökkent immunitáshoz, súlygyarapodáshoz vagy magas koleszterinszinthez.

A kutatók megfigyelték, hogy a vörösbor-fogyasztók bél-mikrobiótája több hasznos baktériumfajt tartalmaz, mint a nem fogyasztóké. Ezt az eredményt az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Hollandia három különböző kísérleti csoportjában is megerősítették.

A tudósok a releváns eredményekért figyelembe vették az olyan tényezőket, mint a kor, a testtömeg, a résztvevők rendszeres étrendje és társadalmi-gazdasági státusa, és továbbra is látták a fenti összefüggést.

Úgy gondolják, hogy a kapcsolat fő oka a vörösborban található sok polifenol lehet, amelyek természetes formában gyümölcsökben és zöldségekben vannak jelen. Számos jótékony tulajdonsággal rendelkeznek (ideértve az antioxidánsokat is), és egyfajta „üzemanyagként„ működnek a szervezetünk számára.

Ez az eddigi egyik legjelentősebb tanulmány, amely a vörös bor hatásait három, különböző országban kutatta, és ezáltal kitűnő betekintést nyújt a polifenolok magas szintjének jótékony hatásaiba – mondta Tim Spector, a Londoni King's College professzora, a kutatás másik vezető szerzője. ”Úgy tűnik, hogy az is elég, ha a vörösbort ritkán, például kéthetente isszuk, mert a kívánt hatást hozza. Tehát, ha az étteremben választanunk kell, akkor bátran kérjük ezt a nemes nedűt, mert rengeteg a kedvező hatása.„

Az egészségesebb belek, az ideális súlytartás és a szív- és érrendszeri betegségek csökkentése mellett a kutatók azonban felhívták a figyelmet a mérsékelt alkoholfogyasztásra.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!