globális fenyegetés

2019.09.13. 15:12

Az antibiotikum-rezisztencia veszélyeire figyelmeztet a Nébih

Az Agrárminisztériummal közös Meddig hat? című ismeretterjesztő és szemléletformáló program célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotikum-rezisztencia mindannyiunkat érintő veszélyeiről.

Forrás: YouTube

Az antibiotikum-rezisztencia világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén egyaránt. Az antibiotikumok indokolatlan, illetve helytelen használata következtében a baktériumok egyre ellenállóbbak lesznek, vagyis az antibiotikumot tartalmazó szerek mind kevésbé hatékonyak egy-egy betegség kezelésében. A globális közegészségügyi fenyegetés kezelésével, egyes nemzetközi szervezetekhez hasonlóan, az Európai Unió is kiemelten foglalkozik.

Az Európai Gyógyszerügynökség legutóbbi jelentése szerint Magyarország a 4. helyen áll az egységnyi állati termékre vonatkozó antibiotikum-felhasználás rangsorában. A Nébih vizsgálati eredményei pedig arra is rámutattak, hogy a rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében nálunk a legelterjedtebb.

A http://meddighat.hu címen elérhető weboldal az antibiotikum-rezisztencia témakörét számos aspektusból világítja meg. A honlap célközönsége elsősorban az érdeklődő laikusok, akiknek közérthető formában igyekeznek átadni a szakmai, hiteles forrásokból származó ismereteket.

A honlapon megjelenő cikkek, tanulmányrészletek, kutatási eredmények és infografikák segítségével az állategészségügy helyzete rajzolódik ki, hiszen a Nébih e terület igazgatásáért is felel. A program és a webes felület segítségével arra is igyekeznek rávilágítani, hogy az állati és az emberi egészség ügye szorosan összefügg, továbbá, hogy ki-ki hogyan járulhat hozzá a rezisztencia elleni sikeres küzdelemhez.

A közreadott ismeretanyag egyik fő pillére az az új animációs kisfilm, amelyet a YouTube-on publikáló Simanovszky Zoltán állatorvos (Zállatorvos) készített a Nébih felkérésére. A videó korrekt szakmaisággal, mégis szórakoztató formában teszi befogadhatóvá az információkat erről a világméretű egészségügyi problémáról.

Az új kezdeményezést az ősz folyamán a Nébih Facebook-oldalán, valamint a Szabad a gazdi állatvédelmi program Facebook-oldalán is népszerűsítik, emellett a téma jobb megértését segítő kvízjátéksorozatot is indítanak.

Borítókép: kép az ismeretterjesztő videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!