mályvavirág alapítvány

2019.11.29. 11:33

Erős az élni akaró nők közössége

Hét kuratóriumi taggal, húsz állandó és olykor több száz ideiglenesen csatlakozó önkéntessel sem győzik a munkát.

Még négy év után is libabőrös leszek a közösség erejétől – mondja Lénárd Vivien, aki azután, hogy a Mályvavirág Alapítvány támogatásával kigyógyult a méhnyakrákból, a csodával határos módon életet adott egy kisfiúnak. A daganatokkal küzdő nőket segítő szervezet a minap komoly nemzetközi elismerésben részesült – írja a Mandiner.

„Egy vágtató paripa ül alattunk, csak győzzük tartani a gyeplőt” – fogalmazott Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke azután, hogy a nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó betegszervezetek európai közösségének (European Network of Gynaecological Cancer Advocacy Groups, ENGAGe) társelnökévé választották.

A civil szervezet vezetője huszonöt ország félszáz betegszervezetét irányíthatja két éven keresztül, karöltve Murat Gültekin ankarai onkológussal, a török egészségügyi minisztérium vezető munkatársával.

Különösen annak fényében nagy siker ez, hogy az alapítvány hat évvel ezelőtti indulásakor még azt gondolták, csak pár segélykérő emailre válaszolgatnak majd. Ehhez képest most hét kuratóriumi taggal, húsz állandó és olykor több száz ideiglenesen csatlakozó önkéntessel sem győzik a munkát.

A Mályvavirág Alapítványt Tóth Icó azután hozta létre, hogy kigyógyult a méhnyakrákból. Ekkor határozta el, hogy minden tőle telhetőt megtesz sorstársaiért, hogy „egyetlen nőt se veszítsünk el méhnyakrákban Magyarországon”. A Mályvavirág szirmai alá vett más betegségben szenvedőket is, akik közül sokan segítőként is velük maradtak: 2015-től a petefészekrákkal, később a más nőgyógyászati daganatokkal élők csatlakoztak, lefedve a nőgyógyászati rákos megbetegedések teljes spektrumát.

A Mályvavirágot a női daganatokkal foglalkozó teljes orvosszakma támogatása teszi erőssé

„Már a rossz diagnózist követően tudunk segíteni az orvosi másodvélemény kikérésében. Nagyon fontos, hogy a daganatos betegek a centrumkórházakban kapjanak ellátást, ezért szerepet vállalunk a páciensek megfelelő helyre navigálásában, az orvosajánlásban, majd az összekötésben is. Sokszor életek múlnak ezen” – hívja fel a figyelmet Tóth Icó.

A nők műtét előtt is számíthatnak a támogatásra: az alapítvány a kórházakban ingyenes kiadványokkal könnyíti meg a felkészülést a beavatkozásra. Műtét után videómegosztóra feltöltött gyógytornával és dietetikai kódexszel járulnak hozzá a gyógyuláshoz, most pedig azon dolgoznak, hogy a betegek egyből az operáció után, a kórházban kaphassanak segítséget e szakemberektől.

A Mandiner cikke itt érhető el.

Borítókép: Tóth Icó / mandiner.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!