2020.05.16. 07:14
Az anyatejben képződött ellenanyag megvédheti a csecsemőt
Koronavírussal fertőzött anyákat vizsgáltak meg.
Forrás: Shutterstock
A fertőzött anyák tejének koronavírus elleni antitestjei megvédhetik a csecsemőt a betegségtől egy új kutatás szerint. A New York-i Mount Sinai kórház Icahn Orvostudományi Egyetemének tudósa, Rebecca Powell vezette kutatócsoport tanulmányát a medRxiv portálon jelentette meg, egyelőre szakértői ellenőrzésen nem esett át, még nem publikálták nyomtatásban.
„Azokat az anyákat, akik megfertőződtek a SARS-CoV-2 vírussal, arra bíztatjuk, szoptassák a csecsemőjüket, mert más kutatók bebizonyították, hogy az anyatej nem közvetíti a fertőzést anyáról gyerekére. Megállapítottuk, hogy szinte bizonyosan jelen vannak az anyatejben az antitestek és lehetséges, hogy megvédik a csecsemőt a Covid-19 betegségtől”
- mondta el a Reutersnek Powell.
Az új koronavírus okozta betegség ellen az emberi immunrendszer által termelt antitestekről készült kutatások többsége a vérben lévő ellenanyagra koncentrál.
Powell csapata 15 mintát vizsgált meg, mindegyik koronavírus-fertőzött anyától származott.
Emellett elemeztek 10 másik mintát, ezek 2019 decembere előttiek voltak, igazoltan nem fertőzött anyától származtak. A pozitív minták jelentős része (80 százaléka) erős immunválaszra utaló anyagokat tartalmazott. A kutatók úgy vélik, érdemes átfogó kutatást végezni a kérdésről.
Az anyatejről tudományosan bizonyították, hogy az anyai szervezet által termelt ellenanyagok átkerülnek bele és védik a szoptatott csecsemőt a betegségektől.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat