Ország-világ

2020.08.28. 12:06

Idén nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban

Negyven százalékuk hátrányos helyzetű volt.

Zánka, 2018. június 18. Kézmûves foglalkozáson részt vevõ lányok a nyári Erzsébet-táborok elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztató után a zánkai Erzsébet Üdülõközpont és Táborban 2018. június 18-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Minden eddiginél több, nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban idén nyáron – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az utolsó tábori napon.

Novák Katalin kiemelte, hogy nyolcszáz településen szerveztek táborokat, amelyekre a kormány kétmilliárd forintot fordított.

A részt vevő gyerekek negyven százaléka hátrányos helyzetű volt, a legtöbb tábor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében volt.

A gyerekek többsége kisiskolás volt: a 7-10 éves korosztályból 53 ezren táboroztak idén – ismertette a részleteket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy

minden jelentkezőt fogadtak a táborok.

Elmondta: a gyerekek júliusban és augusztusban reggel 8-tól délután 5 óráig jelképes, 100 forintos összegért vehettek részt a táborokban, ahol biztosítva volt a napi négyszeri étkezés a diétás igényekre tekintettel, és sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadtak.

A koronavírus-járvány miatt minden táborban ellenőrizték a higiénés szabályok betartását, a rendszeres fertőtlenítést, s hogy egy csoportban az előírásnak megfelelően maximum 20 gyerek tartózkodik-e.

A táborozók sok időt töltöttek a szabadban, továbbá kiemelt téma volt a vírus elleni védekezés

– tudatta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy a járvány miatt idén nem szerveztek ottalvós Erzsébet-táborokat, de ezt kihasználva Zánkán felgyorsították az építkezést, és teljes egészében felújították a táborhelyet.

Hamarosan kezdődik az építkezés Fonyódligeten is, ahol jurtatábort alakítanak ki. Ezeknek köszönhetően jövőre az eddigi 30 ezer helyett 50 ezer táborozót tudnak majd fogadni – mondta az államtitkár.

Borítókép: illusztráció / kézműves foglalkozáson részt vevő lányok a nyári Erzsébet-táborok elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztató után a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2018. június 18-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!