lakásfelújítás

2020.09.19. 13:05

10 jel, ami arról árulkodhat, hogy kontár burkolót választottunk

Megszaporodtak az olyan vállalkozások, melyek az építőipar erősödését kihasználva, megfelelő szakképzettség és tapasztalat nélkül vállalnak burkolási munkákat, a gyors nyereség reményében – számolt be tagjainak tapasztalatairól a Magyar Építőipari Szakember Közösség.

Forrás: Shutterstock

Sajnos egyre többen vállalnak burkolást megfelelő feltételek nélkül, a szükséges képzettség, gyakorlat és szerszámok hiányában. Rendszerint a szakképzett szakembereknél alacsonyabb árat ígérnek, nem ritkán számla nélkül, feketén – ám mindez végül sokba kerülhet a megrendelőnek – figyelmeztet a Lakáskultúra cikke.

A Mapei Kft. kétszáz szakembert kérdezett meg a témában. A válaszadó szakemberek 44 százaléka szerint a megrendelők legfontosabb szempontja a szakember választáskor az ismerősök ajánlása. A második, 22 százalékuk szerint, hogy milyen gyorsan tudja elkezdeni a szakember a munkát. Az alacsonyabb ár csak a harmadik szempont a szakemberek 17 százaléka szerint.

A felmérés alapján a kontárok többnyire 20-30 százalékkal olcsóbb áron vállalják ugyanazt a munkát. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint valószínűleg ez már akkora megtakarítással kecsegtet, ami vonzó, de még hihető a megrendelők számára.

Olcsó szakember, nagy veszteség

A megkérdezett burkoló szakemberek 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy veszített már el megbízást azért, mert az olcsóbb szakembert választotta a megrendelő. Azonban ez az arány jóval nagyobb lehet, mert a szakemberek 48 százaléka szerint a megrendelők nem szívesen mondják el őszintén, hogy miért választanak mást: a legjellemzőbb, hogy a megrendelők vissza sem szólnak, de gyakran viszik el a „balhét” a nők, mert a megrendelők arra hivatkozva mondanak nemet, hogy a „nejem meggondolta magát”.

Ugyanakkor a megkérdezett burkoló szakemberek 87 százalékát hívták már vissza kijavítani a kontármunkát ott, ahol eredetileg az olcsóbb szakembert választották – ez azonban a legnagyobb veszteség. Csúszó határidők, egyre növekvő költségvetés, hibás kivitelezés, esztétikai és szerkezeti problémák, behajthatatlan garanciális javítások a viszonylagos olcsóság ára: ezért a legjobb, ha minél előbb kiszúrjuk a hozzá nem értőket – tanácsolja Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Hogyan válasszuk ki a burkolót?

A burkoló szakember kiválasztásakor kérjünk leinformálható referenciákat a szakembertől, valamint kérjünk részletes munkadíjra és anyagköltségre bontott árajánlatot. Amit csak lehet, fektessünk le írásban és kérjünk garanciát. Ha erre nem hajlandó a szakember, akkor legyünk óvatosak – tanácsolja Markovich Béla.

A szakemberek szerint az alábbi 10 jel intő lehet, hogy nem szakképzett burkolóval van dolgunk:

  • Felmérés nélkül azonnal mond árat a szakember.
  • Feltűnően olcsó vállalási ár.
  • Mindenhez ért, mindent el akar vállalni.
  • Nem számlaképes.
  • Szegényesen szerszámozott.
  • Nem mutat be számlát a beszerzett anyagokról.
  • Halogat.
  • Folyamatosan pótmunkák, plusz kiadások merülnek fel.
  • Másokat hibáztat.
  • Tájékozatlan: ha valami szakmai dolgot kérdeznek tőle, következetlenül, hol ezt, hol azt válaszol.
  • Borítókép: illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!