Próbálja ki!

2020.09.20. 07:38

Így készítsen görögdinnyéből savanyúságot

Sokkal finomabb, mint gondolná.

Forrás: Shutterstock

Káposzta, uborka, paprika – általában ezekből szoktunk savanyúságot készíteni. Kár lenne minden körülmények között megmaradni a régi, jól bevált szokásoknál, hiszen akkor sosem tapasztalnánk meg semmi újat. Például azt, hogy milyen finom a savanyított görögdinnye – írja az Origo.

Hozzávalók:

  • 1 kisebb érett görögdinnye, szeletekre vágva
  • 1 darab fokhagyma
  • 3-4 szál kapor
  • 3 liter víz
  • 2 evőkanál só
  • 1 teáskanál egész fekete bors
  • Elkészítés:

  • Először mossuk meg a dinnye héját, majd vágjuk fel és vágjuk ujjnyi vastag szeletekre.
  • Daraboljuk fel olyan nagyságban, hogy beleférjen a befőttesüvegbe.
  • Tegyük őket az üvegbe a kaporral és a fokhagymagerezdekkel együtt.
  • Egy tálban keverjük össze a vizet és a sót.
  • Keverjük addig, amíg a só feloldódik.
  • Szórjuk az egész borsot az üvegekbe, majd öntsük bele a sóoldatot.
  • Zárjuk le jól, tegyük sötét, száraz, hűvös helyre 2 hónapra.
  • Borítókép: illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!