keresik a megoldást

2021.01.09. 08:00

A vakcinaútlevél az új turizmus világába repít

Megosztja az embereket a nemzetközi kezdeményezésre több országban már készülő vakcinaútlevél rendszere. Holott a globális immunitás kialakulásáig eredetileg átmeneti megoldásként felmerült ellenőrzési rendszer a turizmusban például hosszú távon alapot adhat a versenyelőnyt hozó digitális újjászületéshez.

Fotós: Máthé Zoltán

Nagy a valószínűsége, hogy még hosszú ideig nem utazhatunk úgy, mint a pandémia kialakulása előtt. Ennek mostanra más a kicsengése, mint az első hullám érkeztekor, amikor sokkszerűen érte az utazókat a határok lezárása. Mindenképpen nyitottnak kell lennünk és tájékozódni kell, megérteni, elfogadni, mi miért történik – írja a Magyar Nemzet.

A nemzetközi utasáramlás megfelelő szabályozási és monitorozási rendszer nélkül újra egy globális egészségügyi katasztrófához vezethet,

amely sok országban a nemzetgazdasági termelés jelentős részét adó turizmus beszakadását idézné elő – mondta a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Rasztovits Dávid a közvéleményt megosztó vakcinaútlevek kapcsán mutatott rá az elképzelés gazdasági vetületére.

Sztenderdek és nemzeti szempontok

Kiemelte: az idén tervezi a magyar turizmus a teljes újraindulást, ezután gyors növekedéssel tervez, vagyis a nemzetközi utazások felpörgésével fenntartható növekedési pályára kell állítani egyrészt a belföldi piacokat, emellett újra meg kell töltenünk az országot beutazó külföldiekkel is.

Ehhez nagyon sok, nemzetközi szinten meghatározott sztenderdnek kell megfelelnünk, amelyek egyike a vakcinaútlevéllel kapcsolatos intézkedések mikéntje.

„Mivel nincsen még olyan koncepció, amely megfelelő hosszú távú megoldást nyújthatna, egyelőre az útkeresési fázisában van a szektor és például az elképzelést felvető nemzetközi szakmai szervezetek. Több jónak tűnő, a nyájimmunitás kialakulásáig biztonságos szisztéma kidolgozása zajlik, ám a határokon átívelő, hosszú távú megoldás még várat magára” – jegyezte meg a vezérigazgató, hozzátéve,

hogy a vakcinaútlevélnek nem csak egészségbiztonsági vagy diplomáciai akadályai vannak az egyes országokban,

hanem sok szempontból a megfelelő technológiai háttér is fejlesztésre szorul.

Elkerülhetetlen a beszállókártyához

Nemrég az Euronews adta hírül: a koronavírus elleni oltási kampányokkal együtt külföldön is egyre többen várják, hogy az oltóanyaggal visszanyerjék a szabadságukat, és idén már más országokba is elutazhassanak.

A biztonság érdekében a vakcina beadatásának igazolásához digitális egészségügyi útlevélre – egyfajta nemzetközi oltási könyvre – lehet majd szükség az országok kapujában, amit légitársaságok és nemzetközi iparági szervezetek kezdeményeztek, illetve támogatnak, és már itthon is több mobiltelefonos alkalmazás készült az oltakozás igazolására.

Legutóbb Balsai István jogász nyilatkozta péntek reggel a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! adásában, hogy idehaza is folynak az előkészületek a vakcinaútlevek kapcsán.

A védettséget igazoló okmányoknál alkotmányossági szempontból a szükségesség és arányosság feltételeit kell mérlegelni.

Vagyis, hogy az intézkedésekből fakadó esetleges hátrányokat felülírják-e az előnyök – mondta a szakértő, emlékeztetve, hogy jelenleg is több országban kötelező az oltási igazolvány a beutazáshoz, ilyen például a sárgaláz igazolás.

Sőt, egyes munkakörökben, mint az élelmiszeripar vagy a vendéglátás itthon szükséges a munkavállaláshoz az egészségügyi kiskönyv is. A jogász arra is kitért, hogy

az adatvédelmi kérdésekben jelenleg európai uniós szabály van érvényben (GDPR), de nem kizárt, hogy a koronavírus-oltást igazoló okmány esetén egy új európai uniós szabályozás jön.

Víruskényszerből versenyelőny

„Mint több iparágban, a magyar turizmusban is rendelkezünk olyan egyedi, nemzetközi szinten is helytálló keretrendszerrel, és megfelelő szakértői felkészültséggel, ami alapot ad a piaci szereplők rehabilitációjának felgyorsításához. Az ENSZ nemzetközi turisztikai világszervezete, az UNWTO, a WHO, valamint a turizmusért felelős állami szervek megfelelő válaszokat és megoldásokat tudnak találni a biztonságos, mérhető és tervezhető idegenforgalmi újraindulásra” – hívta fel a figyelmet a Digitális Turizmus Zrt. vezetője.

A szakember szerint a digitális útlevél bevezetése akár

alapjául szolgálhat egy, a személyi okmányokhoz társított digitális egészségügyi útlevél megalkotásához,

amely nem csak a COVID–19 elleni oltásokat vagy az immunitást tudná egyszerű módon és automatizálva igazolni még a célországba történő elindulás előtt, hanem tárolhatná az alapvető egészségügyi adatokat, intoleranciákat, vagy allergiás és egyéb panaszokat igazoló hivatalos dokumentumokat, adatokat is, kiváltva több plasztikkártyát.

„Ha nagyon előre akarunk szaladni, biztosak lehetünk benne, hogy a 2030-as években a digitális DNS fogalma és a digitális személyi adatok a világ minden részén alapvető követelménynek számítanak majd a beutazáshoz, sőt, a helyi szolgáltatások igénybevételéhez is. Kérdés, hogy kinek mikor van bátorsága időben lépni, vagyis vállalni már most a gazdaságilag jövőbemutató, de teljes, ezért a gyakorlatban részint még ismeretlen paradigmaváltást e tekintetben” – vetette fel Rasztovits Dávid.

Mint mondta,

a versenyelőnnyel járó teljes ágazati digitalizálás azt jelentené, hogy új, adatalapú működésre helyezkedne át az utazási terület.

Ehhez a szakértő szerint Magyarországnak megvan minden eszköze a technológiai és az infrastrukturális oldalon.

„Belátható időn belül egy olyan, úgynevezett turisztikai világszövet alakulhat ki a küldő és beutazókat fogadó célterületek országkapui között, ahol kényelmesen utazhatunk a személyes jogok védelmét alapvetésnek tekintő rendszerekben” – fogalmazott a vezérigazgató.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!