Erdély

2021.01.12. 11:57

Két székely fiatalember hadimúzeumot alapított Lemhényben (videóval)

Fémkereső csipog a Keleti-Kárpátok egyik hegygerincén. Két székely fiatalember több mint tíz éve végzi kutatómunkáját. Az előkerült tárgyakat mostantól múzeum őrzi a kézdiszéki Lemhényben.

Mint ahogy a székely határőrök leszármazottjaihoz illik, Bene Zoltán Csaba és Biró Attila a huszadik század két nagy háborújának még fellelhető tárgyi emlékeit keresik. Mind a rengeteg erdőkben, mind falusi házaknál, padlásokon, csűrökben és kertekben – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

„Itt, Lemhényben másfél évet állt a front az első világháborúban, a második világháborúban már csak pár hetet. És akárhová mész, akármelyik kertben, akárhol kapsz hüvelyt, vagy mai napig is, ha szerencséd van, háznál kapsz sisakot”

– mondta Bene Zoltán Csaba.

Lemhény az a felső-háromszéki nagyközség, ahol a fiatalok a katonai ereklyéket közszemlére tették. Mint mondják, az összegyűjtött tárgyak csak akkor szolgálják a közösséget, ha azokat az érdeklődők elé tárják. Bár pontos leltárt még nem készítettek, az évek során több mint kétezer tárgyat sikerült összegyűjteniük.

Biró Attilával egyik történelemtanára szerettette meg a történelmet. Attila és Zoltán barátsága igazi bajtársiasság. Hiszen a csajkák, sisakok, legkülönbözőbb méretű lőszerhüvelyek, katonai felszerelések és személyes tárgyak felkutatása, tisztítása, rendszerezése közepette megérinti őket az azokat használó egykori katonák szellemisége is. Vannak persze kedvenc tárgyaik.

„Az első világháborús dögcédulának, úgymond azonosítónak, osztrák azonosítónak van eszmei értéke, s fontos számomra. Mert úgy találtuk egy világháborús helyszínen, hogy száz év után a földben maga a papír is megmaradt olvasható állapotban”

– mutatta kedvencét Biró Attila.

„Második világháborús német evőcsésze, itt Lemhény területén került elő, s az az érdekessége, hogy egy orosz, Piatrö Garobanov belevéste a nevét és az évszámot, '44 szeptember harmadikán”

– emelte föl a tárgyat Bene Zoltán Csaba.

A helyiek is közösséget vállalnak a gyűjteménnyel. A múzeumnak Miklós István jóvoltából otthont adó öreg ház már most szűknek bizonyult. A katonai kismúzeum hivatalos megnyitó ünnepségét nemrég tartották, amelyen a helyi színjátszók saját jelenettel lepték meg a meghívottakat.

„A bent található tárgyak visszarepítenek bennünket az időben, egy olyan időszakba, amiben volt dicsőség és vereség, öröm és bánat, önfeláldozó hazaszeretet és menekülés. Lehet, hogy csak vasak, sisakok, repeszek, kulacsok vannak előttünk, de mindezekben ott van egy emberi sors, egy emberi történet, az emberi életnek a szelleme, a katona hazagondoló sóhajtása, utolsó imája, könnye és vére”

– mondta Bíró Erika szörcsei református lelkész.

„Száznegyvenöt évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Múzeum története is így kezdődött, egy felső-háromszéki nemes asszony a saját régiségtárát tárta a nagyközönség elé. És azt hiszem, hogy itt, Felső-Lemhényben ezek a fiatalok hasonlót akarnak”

– méltatta az igyekezetet a megnyitón Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.

Sok munka vár még az alapítókra. A lemhényihez hasonló kis múzeumok azonban másutt is népszerűek, mint az olaszországi San Martino del Carso faluban, ahol a híres doberdói harctér tárgyi emlékeit őrzik.

Borítókép: a videó egy kivágott kockája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!