Fényt visznek a magyar otthonokba

2020.12.08. 11:20

A helyi szokásokat keltik életre az óbecsei betlehemesek (videó)

A délvidéki Cseszák családban is elkezdődött az adventi várakozás időszaka. A gyerekek boldogan segítenek édesanyjuknak elkészíteni a mézeskalácsokat. A családban a csillag és a szív forma a kedvenc. Mindegyikre dió kerül, majd az elkészített kalácsok bekerülnek a sütőbe. A pár néptáncoktatóként különösen fontosnak tartja, hogy az adventi várakozás közben a magyar hagyományokat is megismerjék a gyerekek.

„Néptáncoktatók vagyunk, így az adventi készülődés során a néptánccsoportunkkal betlehemi szokásokat tanulunk, de ugyanúgy itthon is elmondjuk a gyerekeknek a tudnivalókat. Ez a mi kultúránk, tudniuk kell, hogy ebben éljenek” – magyarázza Cseszák Korcsik Anikó óbecsei néptáncoktató a köztévé Kárpát-medence című határon túli magazinműsorának legutóbbi adásában.

„Bogrács mellett spiritusz, spiritusz, / bogrács mellett spiritusz, spiritusz, / de jó zsíros falatusz, falatusz…”- szól a régi, óbecsei betlehemesből származó dal, miközben folyik a kézműveskedés az asztalnál. A helyi fiatalokból álló csoport minden évben készít kukoricacsuhéból karácsonyfadíszt. Anikó férje, Balázs mutatja meg, hogyan készül a csillag.

„Azt szeretem a legjobban, hogy együtt vagyunk a barátainkkal, és hogy együtt próbáljuk megcsinálni ezeket a díszeket, még ha nem sikerül is olyan jól” – árulja el Tallós Hédi, az egyik fiatal.

Közben a fiúk felöltik a subákat, így kezdődhet is a betlehemes próbája. Óbecsei népszokást elevenítenek fel, idén ezzel készülnek a karácsonyra. Cseszák Balázs nem titkolt célja, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék a karácsonyi ünnepkör magyar szokásait.

„Ilyenkor a lucázást, a kántálást, a kóringyálást, a betlehemezést és a regölést is meg szoktuk eleveníteni. Igyekszünk az egész Kárpát-medence szokásait megismertetni a fiatalokkal, illetve azokkal, akiknek a táncot oktatjuk, de mivel Óbecséről van betlehemes gyűjtésünk, ezért a becsei fiatalokkal az óbecsei betlehemest szoktuk feleleveníteni„ – magyarázza a néptáncoktató.

A fiatalok minden évben lelkesen készülnek a betlehemezésre, van, aki személyes kötődése miatt vágott bele.

„Nekem még tatám mesélte, hogy már az ő tatája is házról házra járt betlehemezni. Azt is elmesélte, ők hogyan csinálták régen. Meghatónak érzem, hogy ugyanazt bírom csinálni, mint az én üktatám”

- osztja meg érzéseit Varró Tódor, az óbecsei táncegyüttes egyik tagja.

A fiatalok – hála a Cseszák házaspárnak – szűkebb hazájuk és a Kárpát-medence karácsonyi hagyományainak felelevenítésével, emelkedett lélekkel készülnek Jézus születésének ünnepére. Az óbecsei betlehemessel pedig az ünnepen minden környékbeli magyar házba fényt visznek majd.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!