Népi hagyományok

2020.09.25. 07:38

A szőlőpréselésbe is bekapcsolódhatunk Borszűrő Szent Mihály ünnepén

Frissen préselt must, kiváló újborok, múltidéző programok és hagyományos mesterségek bemutatói várják azokat, akik szombaton ellátogatnak Borszűrő Szent Mihály ünnepére az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba – tájékoztatott az intézmény marketingvezetője.

Forrás: Shutterstock

Kodácz Csengele elmondta, hogy ezen a napon a skanzen szinte minden épülete élettel telik meg, a portákon valamilyen iparos mutatja be mestersége fogásait. A látogatók találkozhatnak csipkeverővel, szűrhímzővel, bőrművessel, kádárral vagy akár patkolókováccsal, és kipróbálható a paprikafűzés és a külüzés is.

Szent Mihály napjára, szeptember 29-re ha az időjárás is kedvezett beérett a szőlő az Dél-Alföldön, így a gazdák nekiláthattak a must szűrésének. Az őszi munkálatok közül ezért kiemelt figyelmet kap a szüret a Szegedi tanya szőlőskertjében. A vendégek bekapcsolódhatnak a szőlőpréselésbe, és bőven fogyaszthatnak friss mustot. A látogatók azt is megtudhatják, hogyan sikerült a korai fajták szüretje, hiszen a már elkészült újborból is kóstolhatnak.

A Nomád parkban 10. századi tevékenységek kézi orsózás, rokkázás, szalagszövés végezhetők. A középkori gyógynövénytermesztés és -feldolgozás hagyományait bemutató Szeri Gyógynövényházban helyben készült teák kóstolóján vehetnek részt az érdeklődők.

A gyerekeket a malom előtt interaktív játszóház várja, a Csongrádi halászháznál pedig a Grimask színház adja elő Ördöngös Jankó című zenés bábelőadását.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!