játszva tanulás

2021.06.25. 12:53

Atomerőművet is irányíthatnak a gyerekek a MiniPolisz interaktív kiállításán

Az MVM Csoport standjával bővült a budapesti Minipolisz, ahol a gyerekek játszva ismerhetik meg az energetika világának alapjait. A Budapest belvárosában lévő interaktív játszóház látogatói az atomerőmű irányítása mellett a megújuló energiáról és a villamosenergia-rendszer működéséről is tanulhatnak.

Forrás: Shutterstock

Csaknem féléves pihenőt követően nyitotta újra kapuit a családok előtt a MiniPolisz interaktív kiállítása.

A 3-12 éves korosztály számára kialakított minivárosban a gyermekek a való életet imitáló helyszíneken és szerepkörökben ismerkedhetnek meg a felnőttek világával.

Az újranyitást követően már nemcsak pénztárosként, rendőrként, vagy rádiós műsorvezetőként, de az ország energetikai rendszerének irányítójaként is kipróbálhatják magukat a gyerekek.

Az MVM Csoport standjánál a gyerekeknek egy kisváros folyamatos energiaellátását kell megoldaniuk, látványos makettek és kapcsolórendszerek segítségével igazítják az energiatermelést az aktuális fogyasztáshoz.

A stand kialakításánál fontos szempont volt, hogy a gyermekek minél több ismeretet szerezhessenek az energetika világáról.

Három központi állomáson, egy-egy üvegbura alatt mini makettek jelképezik az energiatermelési lánc legfontosabb elemeit. A folyamatosan termelő atomerőmű mellett egy időjárásfüggő, megújuló energián alapuló erőművet, valamint a villamosenergia-rendszer egyensúlyáért felelős, gyorsan szabályozható kiegyenlítő erőművet irányíthatnak az érdeklődők. A játékosok feladata, hogy biztosítsák a kisváros folyamatosan változó energiaszükségletét. A játék célja, hogy a csapat irányításával a megtermelt energia és a kisváros energiaigénye mindig egyensúlyban legyen.

Az erőművek működése mellett a gyerekek megismerkedhetnek az alternatív energiaforrások jelentőségével, valamint a villamosenergia-rendszer egyensúlyának ellátásbiztonságban betöltött szerepével.

 

Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: a MiniPolisz városa különleges helyszínként segíti a gyerekek fejlődését, hiszen már a legkisebbek is játékosan ismerhetik meg a felnőttek világát, a különböző közszolgáltatásokat, mostantól pedig az energetika világát is.

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, az MVM Csoport számára kiemelt cél, hogy egyszerűen és közérthetően mutassa be a legfiatalabbaknak is az energetika bonyolult világát.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!