Járvány

2021.04.02. 07:13

Az elhúzódó járvány miatti vásárlási szokásokra kíváncsi a Nébih

Az első kutatás tavaly, a járvány megjelenését követően készült el, és az eredmények azt mutatták, hogy az emberek több élelmiszert tartalékoltak otthon.

Budapest, 2019. április 10. Kötözött sonkát vásárol egy vevő a budapesti Fővám téri Központi Vásárcsarnokban 2019. április 10-én. Ezen a napon a húsvéti kiemelt fogyasztóvédelmi ellenőrzésről tartottak sajtótájékoztatót a vásárcsarnokban. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Másodjára is felmérés készül az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásokról – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel kedden.

A Nébih arra kérte az embereket, hogy segítsék a kutatást a kérdések megválaszolásával. A kérdőív kitöltése nagyjából 15 percet vesz igénybe, a felmérésben részt vevőknek anonimitást biztosítanak – jelezte a hivatal.

A kutatás azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány az otthon tárolt élelmiszer mennyiségét, hogy gazdálkodnak az emberek a készletekkel, illetve hogyan változott az életmódjuk.

Az első kutatás tavaly, a járvány megjelenését követően készült el, amely 3000 kitöltő tapasztalatait összegezte. Az akkori eredmények azt mutatták, hogy az emberek több élelmiszert tartalékoltak otthon, és több időt töltöttek sütéssel-főzéssel, emellett jobban odafigyeltek a konyhai higiéniára.

A kérdéssort a Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei állították össze – tájékoztattak.

A kutatást a következő három hétben a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon érhetik el az érdeklődők.

Borítókép: illusztráció/Kötözött sonkát vásárol egy vevő a budapesti Fővám téri Központi Vásárcsarnokban 2019. április 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!