Országos Ifjúsági Sajtófesztivál

2020.09.24. 08:00

Borászkodó és motorrenováló gimnazista nyert az országos kvízversenyeken

Több szempontból is rendhagyó lett az idei Országos Ifjúsági Sajtófesztivál. A DUE Médiahálózat rendezvényét eredetileg májusban tartották volna, de a koronavírus miatt átkerült szeptemberre, és 2 napos helyett 1 naposra rövidítették az eseményt. Ennek ellenére is izgalmas programoknak és versenyeknek adott helyet tegnap Budapesten az Akvárium Klub. Kiderült, hogy a magyar diákok közül ki tudja a legtöbbet a rendszerváltásról, illetve ki a legjáratosabb agrár, KRESZ és bűnmegelőzés témában.

Fotó: Pozsonyi Zita

Az óvintézkedések miatt a korábbi gyakorlattal ellentétben nem 2000, hanem nagyjából 350 diák részvételével tartották az Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A színes programokról, közönségtalálkozókról azonban senkinek sem kellett lemondania, ugyanis a DUE Médiahálózat csapata élőben közvetítette a történéseket a közösségi felületein. A részvevők létszámának csökkentését elsősorban úgy érték el a szervezők, hogy négy Nagy Diák Teszt középdöntőjét online tartották, és csak a döntők zajlottak élőben. A fiataloknak a helyszínen szurkolt Rácz Zsófia, az ifjúságért felelős helyettes államtitkár is.

Elsőként a Nagy Diák Rendszerváltoztató Teszt fináléjára került sor. A verseny célja az volt, hogy a 14-24 éves fiatalok alaposabb tudást szerezzenek az 1989-1990-es eseményekről. A 8000 indulóból a bicskei Pintér Patrik Martin, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója végzett az első helyen, és nyert egy két főnek szóló berlini utat, természetesem a járvány utáni felhasználással. Győzelmét annak tulajdonította, hogy eleve rendelkezett általános tudással, sokat tanult az egyetemen is a témában, illetve a döntő előtt külön fel is készült. Az egyetem mellett IT projekt menedzserként dolgozik, és nagy futballrajongó. Anno a Felcsút U14-es csapatát is erősítette középpályásként, de aztán a focit inkább felváltotta a tanulás. A Nagy Diák Rendszerváltoztató Teszt döntőjét Deutsch Tamás, az Európa Parlament képviselője nyitotta meg, mi több, végig is nézte a versenyt. Utóbb megjegyezte, hogy még ő sem tudta az összes kérdésre a választ, például nem volt tisztában azzal, hogy az első szabad választást követően hány női képviselő ült a Parlamentben.

Ezt követően rögtön indult a Helló Modern Agrárium által támogatott Nagy Diák Agrárteszt – mezőgazdálkodj okosan! verseny döntője, ahol szintén egy kvíz alapú show-ban versengtek a fiatalok. Az online játékban több mint tízezren vettek részt az elmúlt hónapokban, közülük mérkőzött meg egymással a legjobb tizenkettő. Érdekesség, hogy a legjobb hatba bekerült egy hegyesdi testvérpár, és egyikük, Benedek Enikő Zsófia meg is kaparintotta az első helyet. A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma 11.-es tanulója szüleitől tanult sokat a témában, ugyanis mindketten agrármérnökök. A Benedek család nagy veteményes kertet és szőlőt művel, továbbá borászkodik is. Enikő leginkább a gyógynövényeire büszke, amiket nemcsak gondoz, hanem szárítja és fogyasztja is őket. A gimnazista lány egy profi, kamerával ellátott drónt és egy drónkezelő tanfolyamot kapott.

A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt döntőjében két korosztályra bontották a versenyzőket, először a 14-18, majd a 19-22 évesek álltak a rivaldafénybe. A 16 ezer tesztkitöltőből a fiatalabbaknál a Dunakesziről érkező Jakab Ádám, az idősebbeknél a budapesti Baranyi Dániel Sándor lett az első. Mindketten kétszemélyes görög utazással gazdagodtak, amelyet szintén a járványveszély elmúltával vehetnek igénybe. A harmadjára elindított, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt célja az volt, hogy a fiatalok biztosabban ismerjék fel a rájuk leselkedő veszélyeket, be tudják azonosítani a különbséget a csíny és a bűncselekmény között, és el tudják kerülni, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak egy-egy kényes helyzetben.

A népszerű Nagy Diák KRESZ-tesztet idén negyedik alkalommal szervezte meg a DUE Médiahálózat és a Generali a Biztonságért Alapítvány. A döntőben két fődíjért zajlott a verseny. Ingyenes jogosítvány szerzési lehetőséget nyert Krivács Kristóf, egy elektromos robogót vihetett haza Kovács István. Mindketten bolyaisok, csak épp más városban: Kristóf az újpesti BMSZC Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium hallgatója, míg István a kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákja. A Kecskemét-Katonatelepről érkező 17 éves fiatalember két meglévő motorja mellé nyerte most a harmadikat. Úgy vallja, hogy a családja egy motoros nemzet, édesapjával motorok renoválása a hobbijuk, most is van a garázsban legalább nyolc kétkerekű jármű.

A 27. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon bejelentették, hogy a 2020-2021-es évadban több Nagy Diák Teszt folytatódik. Sőt, a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért támogatásával először lesz Nagy Diák Zenei Teszt is, novemberi indulással.

Borítókép: Kovács István a megnyert robogóval

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!