jó tanácsok

2019.09.08. 12:57

Célszerű a szülőknek csomagolniuk a tízórait, uzsonnát

Legyen benne teljes kiőrlésű pékáru és gyümölcs is!

Forrás: Shutterstock

„Célszerű a szülőnek csomagolnia iskolás gyermeke tízóraiját, uzsonnáját” – mondta Csengeri Lilla dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Mint mondta, jellemző, hogy a szülők nem csomagolnak a gyermeknek uzsonnát, tízórait, hanem pénzt adnak, amelyből a gyermek a büfében vásárolja meg az ennivalót. „Ez nem jó gyakorlat” – jegyezte meg.

Hozzátette: ha a szülő csomagolja az ennivalót, akkor például

jó megoldás egy szendvics, amelyben a sovány felvágott biztosítja a szükséges fehérjét, a kenyér vagy pékáru pedig lehetőleg teljes kiőrlésű legyen, ami lassabban felszívódó szénhidrátot tartalmaz, így a gyermek több órára „jól lakik”.

„Jobban is tud a gyermek koncentrálni, figyelni, ha kiegyensúlyozott a vércukorszintje” – tette hozzá a szakértő. A dietetikus szerint szükséges, hogy

legyen a szendvics mellett idényzöldség is.

Fontosnak nevezte, hogy a gyümölcs mellé olajos magvakat is csomagoljanak, amelyek hasznos ásványi anyagot tartalmaznak, de mivel magas a kalóriatartalmuk, heti két-három kis maréknál ne adjanak a szülők többet és lehetőség szerint a sótlan változatot válasszák.

Elmondta azt is,

ha a zöldség, gyümölcs össze van vágva, akkor szívesebben fogyasztja a gyermek, és érdemes a gyümölcsre citromlevet csepegtetni, hogy ne barnuljon meg.

„Hűthető táskákban joghurtot, túrókrémet is lehet csomagolni a gyerekeknek” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!