duplán zöld

2019.01.29. 16:30

Egészségesebbek a környezetkímélő ételek

Íme a menü, amellyel nemcsak az ember, hanem a természet is jól jár.

Forrás: Shutterstock

A kevesebb károsanyag-kibocsátással előállított ételekből álló étrendek egészségesebbek is egy nagyszabású új amerikai kutatás szerint. A New Orleans-i Tulane Egyetem kutatói több mint 16 ezer amerikai egy napi táplálékának úgynevezett karbonlábnyomát elemezték, vagyis azt, hogy mekkora szén-dioxid-kibocsátással terheli a környezetet az, amit egy-egy ember elfogyaszt.

„A kisebb karbonlábnyomú étrendek kevesebb vörös húst és tejterméket tartalmaznak, ezek előállítása nagy mértékben növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint sok bennük a telített zsírsav is. Ugyanezek az étrendek több szárnyast, teljes kiőrlésű gabonát és növényi fehérjét tartalmaznak”

- mondta Diego Rose, a tanulmány vezető szerzője.

Hogyan készült?

A kutatás készítői hatalmas adatbázist készítettek az egyes élelmiszerek előállításával járó üvegházhatású gázok kibocsátásról. Az adatbázis összekötötték azzal a nagy országos felméréssel, amelyben megkérdezték a résztvevőktől, hogy mit fogyasztottak 24 óra alatt. Az így kapott étrendeket öt csoportra osztották annak alapján, hogy 1000 kalóriára mennyi üvegházhatású gáz kibocsátása esik.

Ezután az egyes étrendekben elfogyasztott ételek értékét állapították meg az amerikai országos egészséges táplálkozási mutató (US Healthy Eating Index) alapján, majd összehasonlították az étrendeket többféle szempont szerint.

A legkisebb karbonlábnyommal járó étrendek voltak a legegészségesebbek az értékelés szerint, ugyanakkor nagyobb arányban tartalmaztak néhány olyan ételt is, amelynek ugyan kicsi a karbonlábnyoma, mégsem egészséges, ilyen a hozzáadott cukor és a finomított gabonák. Más fontos tápanyagokból – vasból, kalciumból, D-vitaminból – viszont kevés volt bennük, mivel kevés húst és a tejterméket tartalmaztak.

A legnagyobb karbonlábnyomú étrendcsoport számlájára ötször annyi kibocsátás volt írható, mint a legkisebbére. A legszennyezőbb étrendekben 1000 kalóriánként több volt a marha-, borjú- és sertéshús, a tejtermék és a szilárd zsír, mint a kis karbonlábnyomú étrendekben.

„Mindkét célt elérhetjük egyszerre: ehetünk egészségesebben és csökkenthetjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, még arra sincs szükség, hogy egyes ételféléket teljesen kiiktassunk” – állapította meg Rose.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!