2019.05.15. 14:00
Eleven skanzen: egy mesebeli ház Kemenesmihányfán, ahol megállt az idő
Eleven skanzen – talán így lehet leginkább jellemezni azt a dédanyáink világába röpítő tájházat és gazdaságot, amit Sipos Csaba alakított ki egy régi cselédházban.
Sipos Csaba a kemenesmihályfai tájház előtt. Szeretné mindenkinek megmutatni, hogy lehetett így is élni Fotó: Horváth Iza
Sok kalandozás, világjárás után a kemenesmihályfai fiatalember jó tíz éve visszaköltözött a falujába. Megházasodott, letelepedett, festőművészként keresi a kenyerét. Először csak állatokat vett és gazdálkodni kezdett, hogy gyermekeinek ne kelljen a szomszédba menni, ha tyúkot akarnak látni. Aztán belevágott abba, hogy mindenestől megteremtsen egy olyan világot, amiben régen a falusiak a mindennapjaikat élték. Leginkább a saját emlékeire hagyatkozott, hiszen egykor sok időt töltött a nagymamánál.
Tájház Kemenesmihályfán
A tájházban megállt az idő: a szobákban magasra vetett, szalmazsákos ágy, komód, vaskályha. A konyhában vizespadon sorakoznak a vödrök, tisztálkodásra mosdótál és kancsó áll a sarokban. Pottyantós vécé az udvaron, világításra petróleumlámpák szolgálnak. Sipos Csaba nem tud azonosulni azzal, hogy a paraszti portákon jacuzzi, szauna várja a vendéget. Ő olyan látogatókat szeretne fogadni, akik meg akarják tapasztalni, hogyan volt régen. A mesebeli házban szinte minden mestermunka az ő keze nyomát viseli. A vályogházat 2017 nyarán vásárolta. Nem alakított rajta sokat, csak felújította. Hajópadlót rakott le, a konyhában kemencét, tűzhelyet épített, a ház előtt megvalósította régi álmát, a boltíves tornácot. A tárgyak nagy részét a faluban szedte össze. Néhány régi darab családi ereklye, az édesapjától származik több korsó meg a tulipános ládika. De jó néhány bútordarabért jóval a megyehatáron túl kellett utaznia. Az egyik kedvence a több mint száz éves bakszekér. Ez már csak dekorációnak jó, de a tárgyak többsége betölti funkcióját.
Ugyanígy az állatok is: nem csak mutogatásra tartja azokat. Levágják, megeszik a csirkét, a kacsát, a mangalica sertést. Lányuk és fiuk igazi falusi gyerekekként nő fel. Lilla, Csaba felesége támogatja az elhivatottságát. Azt mondja, férje egy főnyeremény, aki mindent megvalósít, amit fejébe vesz.
– Ez egy kemény élet. Nekem az önérzetemet sérti az, hogy belépjek egy okosházba, ahol már vár a kádba eresztett víz, és gombnyomásra húzódnak szét a függönyök. Ez nem a kényelemről, hanem a lustaságról szól.
Persze Csaba bevallja, hogy az ő szomszédos házában is megvan a szolid komfort, életvitelszerűen ő sem akar visszamenni az időben. De fontosnak tartja, hogy megmutassa másoknak, hogy lehetett így is élni.