Fotó: Shutterstock

Embereken is elkezdik tesztelni a magyar fejlesztésű izomgörcs-csökkentő gyógyszert

Jövő év elején kezdődhet a klinikai tesztje annak a magyar fejlesztésű gyógyszernek, amely többek között a stroke-on átesett, fájdalmas izomgörcsökkel küzdő emberek kezelésében hozhat nagy változást néhány éven belül.

A gyógyszert az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Motor Farmakológia Kutatócsoportja fejlesztette ki Málnási-Csizmadia András vezetésével. A nemzetközi viszonylatban is jelentősnek számító magyar eredményekről a Cell című élettudományi szaklap csütörtöki száma közölt cikket – tájékoztatta a kutatócsoport az MTI-t.

A szaklapban megjelent cikkben részletes beszámoló olvasható a Málnási-Csizmadia András és kollégái által kifejlesztett, MPH-220 jelű gyógyszerjelölt preklinikai (emberi kipróbálás előtti) vizsgálatairól.

A közlemény szerint a világelsőnek számító eredmények lényege, hogy a magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt hatékonyan csökkenti az idegrendszeri sérülések (például stroke) utáni görcsös izomösszehúzódásokat, méghozzá úgy, hogy közben nem okoz mellékhatásokat.

A beszámoló szerint a klinikai vizsgálatok jövőre kezdődnek, amelyeknek az első, a hatóanyag biztonságosságát tesztelő fázisát Magyarországon végzik. A vizsgálatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal is finanszírozza. Jelenleg a vizsgálat előkészítése és a hatóanyag gyártása zajlik, amelyből jövő év elején kapják meg az első adagokat a vizsgálatba önkéntesen jelentkező egészséges alanyok.

A stroke és más idegrendszeri betegségek, sérülések után a páciensek közel 40 százalékánál jelentkezik az izmok görcsös összehúzódása. Az élethosszig tartó, sokszor folyamatosan romló állapot körülbelül 60 millió ember életét nehezíti meg világszerte, az ő kezelésük becsült költsége meghaladja az 500 milliárd dollárt – írják.

Az erre az állapotra jelenleg forgalomban lévő gyógyszerek hatékonysága alacsony, valamint jelentős neurológiai, pszichiátriai és keringési mellékhatásokat okoznak. Az MPH-220 közvetlenül az izomösszehúzódásért felelős fehérjére, a miozinra hat, a preklinikai vizsgálatok eredményei szerint minden esetben kifejti hatását, és nem váltja ki a fenti kedvezőtlen mellékhatásokat.

A beszámoló szerint a szívizomzatban jelen lévő miozinra vannak már komoly gyógyszerjelöltek, de a vázizmokban lévő miozint még senkinek nem sikerült megcéloznia ilyen módon.

A közleményben felidézik, hogy a rendkívül célzottan ható szer, az MPH-220 hatásmechanizmusát azok a vizsgálatok tárták fel, amelyeket a magyar kutatócsoport végzett el elsőként a világon: a párizsi Curie Intézettel együttműködve meghatározták a vázizmok összehúzódását végző miozin atomi szerkezetét.

„Jelentős tudományos kihívásnak számított, hogy egy olyan hatóanyagot fejlesszünk ki, ami hatékonyan oldja a görcsöket a vázizomban úgy, hogy a szívizom működését nem befolyásolja. A vázizmokban és a szívizomban működő miozinok nagyon hasonlóak egymáshoz, ezért meg kellett találni köztük azt az apró különbséget, amelynek kihasználásával a gyógyszerjelölt csak az egyikre hat. Mi fedeztük fel, hogy van egy nagyon apró, megcélozható különbség a miozin szívében, a hatalmas fehérjemolekulának mindössze egyetlen építőkockájában, egyetlen aminosavban” – idézi a közlemény a kutatócsoport tudományos igazgatóját Gyimesi Mátét.

A vázizmokban a hatóanyag be tud ékelődni a miozin legfontosabb, az összehúzódást lehetővé tévő részletébe, viszont a szívizom miozinba nem. A beékelődés miatt a vázizmaink összehúzódása nem tud megtörténni, az izomrostok így ellazult állapotban maradnak, és az izomgörcs ellazul.

Az MPH-220 hatása az állatkísérletekben nagyon látványos, ez a kutatócsoport által a szakfolyóiratban közzétett videókon is egyértelműen látható. A szer hatására a kísérleti patkányok mozgása igen jelentősen javult, mert megszűntek az izomgörcseik.

Mint írják, a kísérleti eredmények szerint az MPH-220 felszívódása a szájon át történő kezelés után rendkívül hatékony, az izomgörcsökre kifejtett hatása 24 órán keresztül megmarad. Egy ilyen tulajdonságú gyógyszer később lehetővé tenné a betegek kíméletes és hatékony kezelését.

A magyar kutatócsoport azt is kimutatta, hogy a hatóanyag nem befolyásolja a sejtek működését szabályozó útvonalakat és nem mutagén, azaz nem károsítja a genetikai állományt. Ennek alapján remélhető, hogy a kezelés biztonságosan kivitelezhető lesz emberekben is.

Az állatkísérletekhez egy mesterséges intelligencián alapuló tesztrendszert fejlesztett ki a projekt informatikai támogatását nyújtó Printnet Kft., amelyben az állatok mozgását 3D-ben, szubmilliméteres pontossággal követhették. A mélytanulási algoritmusok alkalmazása megerősítette, hogy az állatokban idegrendszeri sérülés hatására kialakuló izomspaszticitást az MPH-220 kezelés az egészséges szintre javítja – olvasható a kutatás eredményeiről készült beszámolóban.

Borítókép: illusztráció

Dosszié

Hozzászólások

Szponzorált tartalom 
Érdekességek a tojásról, amit nem biztos, hogy tudtál
bejegyzés vaol.hu
Nemsokára megnyitják az új kutyafuttatót Szombathelyen
hazatérés / 37 perce
Szijjártó Péter: a külföldi utak legjobb része: Budapest felülről🇭🇺
A külgazdasági és külügyminiszter álomszép fotót osztott meg közösségi oldalán az éjszakai Budapestről.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. GYIMESI JÓZSEFNÉ szül.: Meggyesy Éva életének 97. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól október 22-én, csütörtökön 10.15-kor kezdődő gyászmisével búcsúzunk a nárai templomban, 11 órakor kísérjük végső nyughelyére a nárai temetőbe. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mert értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IVANIK FERENCNÉ 2020. október 19-én, életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2020. október 22-én 14 órakor lesz a kisrákosi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem FOKI FERENC halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesanyánk LEIBINGER GYULÁNÉ szül. Harangozó Borbála életének 71. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése október 24-én, szombaton, a 10.00 órai gyászmisét követően lesz Balogunyom balogfai temetőjében. Tisztelettel megköszönjük mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei
"Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető édesanya és gondoskodó nagymama SRAGNER RÓBERTNÉ szül.: Kovács Margit életének 73. évében visszaadta a lelkét a teremtőnek. Búcsúztatása római katolikus szertartás szerint szűk családi körben megtörtént. Hamvait -végakaratának megfelelően- otthonában, szeretett férje mellé helyeztük. Köszönjük az imákat, vígasztaló szavakat, együttérző tekinteteket. Bánatos lánya és unokája
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." Fájdalommal eltelve tudatjuk azokkal, akik ismerték, hogy SÜTŐ ISTVÁNNÉ szül. Recsetár Erzsébet türelemmel viselt betegséget követően, de mégis hirtelen, 2020. október 17. napján életének 66. évében elhunyt. Temetése 2020. október 22. napján a 13.00 órai szentmisét követően a kelédi temetőben lesz. Gyászoló családja
"Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan, mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy kora nyár, mert nincs több időd, s amit meg nem tettél, azt nem teszed meg többé soha már" Szeretettel emlékezünk KISS ANDRÁS halálának első évfordulóján. Felesége és lányai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FORRÓ CSABA rövid ideig tartó betegségben 2020. október 17-én hirtelen elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön 11 órakor lesz a felsőcsödei temetőben. Gyászolják: édesanyja, fia, testvérei, élettársa
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RECSETÁR ISTVÁN életének 90. évében elhunyt. Temetése 2020. október 21-én, szerdán 12.30-kor lesz a kelédi katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármily módon osztoznak. Gyászoló szerettei
"Úgy mentél el mint a madár, Elbúcsúzni sem tudtál. Tiéd a csend és a nyugalom. Te voltál a jóság és a szeretet, Téged elfeledni nem lehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH PASZKÁLNÉ szül.: Béres Rozália életének 79. évében örökre megpihent. Temetése 2020.október 22-én, csütörtökön a 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a vasvári temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Mikor testemet már roskadozva vittem, váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERCSICS KÁROLYNÉ szül. Kalcsics Vilma életének 81. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 21-én (szerdán), a 13.00 órakor kezdődő gyászmise után 13.30-kor lesz a kisnardai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Most átölel a csend és a szeretet. Ha szeretetünk megtarthatott volna, Még sokáig élnél. Szenvedésed után, a halál nyugalom, De nélküled élni, örökös fájdalom." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ŐRI ISTVÁNNÉ szül. Pongrácz Mária Valéria életének 70. évében itt hagyott bennünket. Örök nyugalomra helyezése október 22-én, csütörtökön 12.30-kor a zanati temetőben lesz. Lelki üdvéért a gyászmise előtte, 11.45-kor Zanaton, a Szent László templomban. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését a temetőben. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút nem intettél, s ha elfáradtál az úton, pihenj meg egy percre, tekints az itt maradt bánatos szívekre." Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH KÁROLY halálának 2. évfordulóján. Bánatos felesége és családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit elfelednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Megtört szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül. Görcsi Rozália életének 74. évében, hosszan tartó betegség után itt hagyott bennünket. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2020. október 22-én (csütörtökön) a 13 órakor kezdődő gyászmise után 14 órakor lesz a nádasdi temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagypapa, após, testvér, keresztapa és rokon FRIDLI SÁNDOR 69 évesen váratlanul elhunyt. Temetése 2020. 10. 21-én 13 órakor lesz a körmendi temetőben. Előtte szentmise 11 órakor a Batthyány templomban. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itthagytál bennünket, még csak nem is szóltál, Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁMEDLI DÓRA életének 37. évében rövid ideig tartó súlyos betegségben elhunyt. Gyászmiséje 2020. október 23-án, pénteken 13 órakor lesz a nemesbődi templomban, majd ezt követően végső nyugalomra helyezése 13.45-kor. Köszönetet mondunk mindazoknak akik bánatunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy MALETA LÁSZLÓ (volt ikervári lakos) életének 93. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna végső nyugalomra helyezése október 24-én, szombaton, a 10.00 órakor kezdődő gyászmisével az oladi új templomban lesz. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle, és mellőzzék a személyes részvétnyilvánítást. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban együtt éreznek velünk. Gyászolják: gyermekei, menye, unokái, dédunokái és családtagjaik
"Akit szeretünk, soha nem feledjük." Emlékezünk AVAS ZOLTÁN halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOLECZ LÁSZLÓ életének 76. évében szerettei körében elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön 14 óra 45 perckor lesz a gércei evangélikus temetőben. Kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, keresztszülő, rokon és ismerős SINKA JÁNOSNÉ szül. Gráczer Teréz életének 85. évében visszatért a Teremtőhöz. 2020. október 21-én (szerdán) 15 órakor helyezzük végső nyughelyére a magyarnádaljai temetőben. Gyászmiséje a vasaljai templomban 14.15-kor lesz. Kérjük szépen a személyes részvétnyilvánítás mellőzését a kialakult vírushelyzetre való tekintettel. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik bánatunkban együtt éreznek velünk. Gyászoló családja
kiderült / 4 órája
Elérte idei maximumát az Antarktisz feletti ózonlyuk
röplabda / 4 órája
Jól áll mindkét vasi NB II-es női csapat
Horváth Erika
rettegés / 4 órája
Folyamatos életveszélyben él Harry és Meghan, a hatóságok is figyelmeztették őket
duatlon / 4 órája
Kőszegi elsőség – Jól szerepeltek a vasi versenyzők
Pum András
hétköznapi csoda / 4 órája
Kalandos sorsú festménnyel gyarapodott a Varsói Nemzeti Múzeum
Az első vizsgálatokon már túl van / 5 órája
Ismét megsérült Dévai Boglárka Európa-bajnok
Horváth Erika