Árulkodó jelek

2018.11.26. 15:01

Ezek a gyermeki szorongás tünetei

Szülőként, felnőttként érzékeljük, ha gyermekünkkel nem stimmel valami, ám nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, mi minden másban nyilvánulhat meg a frusztráció.

A csalad.hu cikkében felsorolja a legfontosabb jeleit annak, ha egy gyermek tartós szorongással küzd. A lista a Motherly írása nyomán állt össze.

Alvási problémák

A szorongás és az alvási problémák kicsit a tyúk és a tojás esetére emlékeztetnek, azaz nehéz megállapítani, melyik volt előbb.

A kutatások szerint a szorongás alvási problémákhoz vezet, a rossz alvás viszont szorongáshoz. Gyermekeknél mindez fokozottan igaz.

Düh

A düh és a szorongás közötti kapcsolattal viszonylag keveset foglalkozott eddig a tudomány, pedig a kapcsolat (és ehhez akár elég magunkból kiindulni) elég logikusnak tűnik.

Szorongásról akkor beszélünk, amikor vagy túlbecsüljük a minket fenyegető veszélyt, vagy alábecsüljük a képességünket annak kezelésére. A gyermekek esetében (is) a túlzott és krónikus aggódás szorongáshoz, az pedig frusztrációhoz és dühhöz vezet.

Fotó: Shutterstock

Ráadásul mind a szorongást, mind a dühöt az agynak ugyanaz a része aktiválja és hasonló fizikai jelei vannak (gyors légzés, erős szívdobogás, stb.).

Dac

Kevés frusztrálóbb dolog van egy szorongó gyermek számára, mint ha azt érzi, hogy nincs semmilyen befolyása a saját életére.

A biztonság és a megnyugvás érdekében ilyenkor gyakran úgy érzik, vissza kell szerezniük a kontrollt, amit néha egészen váratlan megoldásokkal tesznek meg. És már kész is a dac.

Kiborulás

Amikor egy látszólag nyugodt gyermek egyik pillanatról a másikra teljesen kiborul, akkor jó esélyünk van feltételezni, hogy valamitől szorong, méghozzá olyan mélyen és olyan régóta, hogy akár egy látszólag ártalmatlan megjegyzés vagy esemény is hirtelen kiborítja.

Összpontosítás hiánya

Amerikai adatok szerint csak az Egyesült Államokban 6,1 millió ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedő) gyermek (!) él. Korábbi kutatások azt bizonyították, hogy

az ADHD és a szorongás kéz a kézben jár, ugyanakkor az is igaz, hogy a szorongó gyermekek nem lesznek gyakrabban ADHD-sok.

A két állapotnak vannak egymást átfedő tünetei, ilyen például az összpontosítás hiánya és a figyelmetlenség. A szorongó gyermekek néha annyira elmerülnek a gondolataikban, hogy egyáltalán nem figyelnek arra, ami körülöttük zajlik, ami különösen az iskolában jelent problémát.

Fotó: Shutterstock

Halogatás

Mindannyian hajlamosak vagyunk halogatni, kerülgetni azokat a dolgokat, melyek stresszesek vagy kényelmetlenek a számunkra. Ennek lehet aktív (ha nem szeretnénk betegek lenni, gyakrabban mosunk kezet) és passzív (ha nem kedvelünk valakit, akkor megpróbáljuk elkerülni) változata.

A halogatással az a legnagyobb gond, hogy az el nem végzett munka (például egy házi feladata) csak halmozódik. Ha egy gyermek a házi feladat miatt szorong, akkor mindent megtesz majd, hogy ne kelljen nekiállnia, csakhogy ettől még valamikor meg kell csinálnia, aminek a tudata csak fokozza a szorongást.

Túltervezés

Érdekes módon a túltervezés is lehet a szorongás jele. Vegyünk például egy szülinapi partit, amire meghívták a gyermeket. Ha nem csak a szükséges dolgokkal foglalkozik (mit vegyen fel, milyen ajándékot vegyen), hanem rengeteg egyéb kérdést is feltesz (ki lesz még ott, mikor jön érte a szülő, mit tesznek majd, ha valakinek balesete lesz, stb.), akkor jó eséllyel szorong, és érdemes vele hosszabban leülni beszélgetni.

Borítókép:illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!