Járvány

2020.03.18. 17:35

Ha túlidegeskedi a koronavírust, nagy veszélynek teszi ki magát

Egyelőre keveset lehet tudni arról, hogy mivel előzhető meg a koronavírus. Azzal azonban valószínűleg senki sem vitatkozik, hogy egy olyan embert, akinek erős a szervezete, szinte biztosan kisebb eséllyel dönt le a lábáról a vírus.

Forrás: Shutterstock

Ezt bizonyítja, hogy azok, akik koronavírussal fertőződtek, majd meghaltak, mind valamilyen, úgymond alapbetegséggel küzdöttek. A legtöbb áldozatnak daganatos betegsége volt, de sokan közülük cukorbetegek, szív- és vagy tüdőbetegek voltak.

Azért, hogy a szervezetünk ne gyengüljön le, mi magunk is nagyon sokat tehetünk.

Jelentősen befolyásolja az egészségi állapotunkat az, hogy hogyan élünk, és mit eszünk.

Sajnos egyre rosszabbul alszunk az elektromos áram feltalálása óta. A hasznos számítástechnikai eszközök miatt, mint a tévé, telefon vagy tablet, egyre többet vagyunk ébren, egyre inkább kizsigereljük magunkat. Márpedig ha nem alszunk eleget, annak súlyos egészségügyi következményei lehetnek. A jelenlegi helyzetben pedig kiemelten fontos az alvás

– mondta az Origo megkeresésére a Magyar Alvásszövetség elnöke.

G. Németh György szerint az emberek egy része örül annak, hogy most otthon lehet, mert ki tudja pihenni magát, de ez általában pár nap alatt megtörténik. Kérdés, mi történik ezután.

Abban az esetben, ha a bioritmus megváltozik, például felcserélődik a nappal és az éjjel, világosban próbálunk aludni, és sötétben vagyunk fenn, akkor ez jelentősen befolyásolja az életmódunkat – mondja a szakember.

Ez pedig óhatatlanul hat a szervezetre, a leglátványosabban pedig az immunrendszerünkre.

Ha nem vagyunk eléggé kipihentek, akkor elsők között az immunrendszerünket gyengítjük

– mondja G. Németh György, aki azt is kiemelte, hogy az éjjel, a sötét arra való, hogy aludjunk.

A mostani helyzetben, amikor nagyon kell vigyáznunk az egészségünkre, ez kiemelten fontos. A probléma nem egy éjszakával van, hanem ha folyamatosan baj van az alvással. Ha 2-3 héten keresztül minden éjszaka rosszul alszunk, az már krónikus, ott már szakembertől kell segítséget kérni.

A szakember kitért a mediterrán országok bevett szokására, a sziesztára is.

G. Németh György szerint az ebéd utáni pihenés hasznos lehet, erősítheti az immunrendszerünket, de csak 20-40 perc alvás. Ha ennél többet alszunk, akkor az rossz hatással lehet az éjjeli alvásunkra.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!