kerti tippek

2018.09.21. 21:28

Itt az őszi virágültetés ideje

A korán nyíló hagymások már most a helyükre kerülhetnek.

A hagymások a meleg, napos helyet, a jó vízelvezetésű, gyorsan felmelegedő, szerves anyagokban gazdag talajt kedvelik. gondoljuk át, hogy a kert melyik részét szeretnénk velük díszíteni, és ott készítsük elő a területet alapos gyomtalanítással, porhanyítással. Szükség esetén öntözéssel gondoskodjunk a talaj nedvességtartalmáról, az agyagos földet pedig érett komposzttal lazítsuk.

A hagymások csoportos elrendezésével dekoratív színfoltokat alakíthatunk ki.

Ezeket érdemes előre megtervezni, és a kert alaprajzán fajtánként és színenként bejelölni.

Jó választás a harmonikus sárga-narancs-piros vagy bíbor-ibolya-kék, valamint a kontrasztos fehér-kék, esetleg piros-sárga-kék összeállítás. De persze csak a képzelet és az ön ízlése szab határt annak, hogy milyen színű növényeket ültet össze.

A virágültetésbe a gyerekeket is bevonhatjuk
Shutterstock

A hagymások nem véletlenül a kezdő kertészek és az időhiánnyal küzdő kerttulajdonosok kedvencei: a legtöbb faj alkalmazkodó, soványabb földdel is beéri, és nem ragaszkodik az évenkénti felszedéshez, mert a vizet raktározó hagymáik a száraz nyarakat is átvészelik.

Hogyan ültessük el őket?

  • Új telepítés előtt tervezzük meg az összeültetéseket a virágzási időkre, a színekre és a növények magasságára tekintettel. Túl nyirkos helyekre ne ültessünk! A gyorsan felmelegedő talaj az ideális, az agyagosat komposzttal lehet lazítani.
  • Vásárláskor figyelmesen olvassuk el a kereskedők honlapján és katalógusában, illetve a csomagoláson feltüntetett információkat a választott növény színéről, magasságáról, virágzási idejéről és ültetési mélységéről.
  • A kisebb hagymákhoz keskeny ültetőlapátot, a nagyobbakhoz széleset használjunk. A mércés jelölésűekkel a legegyszerűbb az optimális mélységű gödör elkészítése. (Ha bizonytalanok vagyunk, például tulipánnál, mérjük meg az ültetendő hagyma körméretét, és ezt vegyük ültetési mélységnek.)
  • A munka megkönnyítésére érdemes beszerezni egy hengeres hagymaültető eszközt. Ezt csavaró mozdulattal nyomjuk a talajba, majd szintén csavarva húzzuk ki. Helyezzük a keletkezett lyukba a virághagymát a hajtáscsúcsával felfelé, végül morzsoljuk rá a hagymaültetővel kiszedett földet, és finoman nyomkodjuk le.
  • A hagymákat ne ültessük túl sűrűn! Például a 10 cm magas krókuszok között hagyjunk 8-10 cm-es tőtávolságot, az általában 30 cm magasra növő tulipánoknál pedig kb. 15 cm-es helyre van szükség.
  • Minőség-ellenőrzés

    Gondosan vizsgáljuk át a saját pincénkben tárolt és az újonnan vásárolt hagymákat is. Kizárólag olyan darabokat válasszunk, amelyek kemények és nehezek, méretük pedig megfelel a szokásos nagyságnak. Rendszerint igaz, hogy minél nagyobb a hagyma, annál nagyobb virágokat hoz. A sérülteket, fonnyadtakat és szárazakat selejtezzük ki.

    Ha a gumó töve puha, felhasadt vagy elkezdett kihajtani, akkor nem tartozik a legfrissebbek közé. A penészfoltok szakszerűtlen tárolásra utalnak.

    Borítókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!