a látványt díjazták

2018.11.10. 14:51

Japán utcafesztiválon szereztek ezüstérmet magyar artisták

A produkciókat egy 30 fős, civilekből álló zsűri értékelte.

Második helyezett lett Fehér Ádám és Kassai Benjámin kínairúd számával a Daidogei World Cup elnevezésű Japán utcafesztiválon, amelyet a napokban rendeztek meg Shizuokában.

A januárban rendezett XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, majd a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon egyaránt különdíjat nyert párost a budapesti seregszemle után keresték meg a japán szervezők, hogy meghívják őket a novemberi seregszemlére – mondta el Fehér Ádám.

A shizuokai programban az artisták mellett más művészeti ágak képviselői is bemutatkoztak a közönségnek. Hét és harminc perc közötti előadásokkal lehetett indulni, így volt, aki nemcsak egy számot, hanem komplett műsort mutatott be – fűzte hozzá a fiatal artista.

Fehér Ádám elmondta, hogy a produkciókat egy 30 fős, civilekből álló zsűri értékelte, amely elsősorban nem a technikai teljesítményt, sokkal inkább a látványos, közönségnek tetsző előadásmódot díjazta.

A fiatalok másodikak lettek a mintegy tizenöt, Európából és Amerikából induló produkció közül. A seregszemlén a japán előadók külön szekcióban indultak, őket külön zsűri értékelte.

Nagyon jó élmény volt ez a fesztivál, a japán emberek nagyon udvariasak és kedvesek. Reméljük, hogy legközelebb is meghívnak majd minket a Daidogeire- mondta Fehér Ádám.

Az artisták öt méter magas, gumival bevont és négy oldalról kifeszített kínai rúdon mutatják be erő- és akrobatamutatványaikat. Fehér Ádám és Kassai Benjámin a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolába jártak, ott ismerkedtek meg és évek óta közösen lépnek fel.

A Daidogei név japánul utcaszínházat jelent. Ázsia egyik legismertebb előadóművészeti fesztiválját 1992 óta minden évben november elején rendezik meg a majdnem négy millió lakosú Shizuokában, ahol eddig 90 csoport lépett fel 1,5 millió néző előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!