Ország-világ

2021.01.09. 14:55

Kényelmesebb maszkviselés – A Covid-osztályon már használják a magyar találmányt

Környezetbarát és bármelyik maszkra felszerelhető az a kis híd, ami meggátolja, hogy bepárásodjon a szemüveg. A rendkívül hasznos szerkezetet Szegeden tervezték és gyártják.

Forrás: Shutterstock

A szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület találta meg azt a megoldást, amivel búcsút inthetnek a szemüvegesek a lencsék párásodásának. Megterveztek és már javában gyártanak egy olyan apró, 390 forintos eszközt, ami a maszkra akasztva és az orrnyeregre helyezve meggátolja a kifújt levegő felfelé jutását – írja a Délmagyarország.

Én magam is szemüveges vagyok, így tapasztaltam, hogy milyen nehéz szemüveggel élni a járványhelyzetben. Ezért is kezdtem el azon dolgozni, hogy milyen módszerrel lehetne a párásodást kivédeni. Az egyesülettel amúgy sem tudjuk most az iskolákat járni a mobilplanetáriummal, ezért kellett valami amivel a működésünket biztosítjuk. Megterveztük ezt a párásodást gátló eszközt, 3D nyomtatókat vásároltunk és megkezdtük a gyártást

– magyarázta Illés Tibor, az egyesület elnöke, miközben a maszkjára helyezte a kis hidat.

– Először egy jóval nagyobb méretű keretet készítettünk, aztán továbbgondoltuk, és vékonyítottunk rajta, de teljes mértékben azzal sem voltunk elégedettek, ezért fejlesztettük ki ezt a kis méretű verziót, ami igen hatékonynak bizonyult – tette hozzá.

Így néz ki a hasznos kis eszköz
Fotó: Délmagyarország / Frank Yvette

 

Észrevenni sem lehet

Kiderült, másfél óra alatt négy darab páramentesítő készül, a kereslet rá viszont egyre na­gyobb, ezért a jelenlegi két darab nyomtató mellé újabb kettőt vásárolnak, hogy még többet tudjanak gyártani. Szinte nem is lehet észrevenni, hogy valakinek a maszk alatt egy ilyen hidacska van, ráadásul a több tucat színű mellett átlátszót is nyomtatnak, ami még annyira sem látszik.

Klinikán tesztelték

Illés Tibor elmondta: bármelyik maszkra rátehető a páramentesítő, ráadásul természetbarát is, ugyanis polylactic savból, vagyis

biológiai úton lebomló, hőre lágyuló műanyagból készül, amit növényekből állítanak elő, például rizsből, búzából és kukoricából.

Emellett a gyártáshoz szükséges energiát pedig napelem biztosítja. Idézőjelesen klinikailag is tesztelt a termék, ugyanis Tibor felesége a szegedi Covid-osztályon dolgozik, ahol ő és a kollégái is naponta használják az egyesü­let gyártmányát – írja a Délmagyarország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!