a legerősebb kémprogram

2018.01.17. 13:23

Lehallgathatták, ha androidot használt

A Kaspersky Lab moszkvai székhelyű kiberbiztonsági cég egy erős Android-kémszoftverre bukkant, amelynek segítségével a mikrofonon keresztül lehallgathatóak az okostelefonon folytatott beszélgetések, valamint hozzáférhetőek a WhatsApp felületén közzétett üzenetek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ollyy

A Kaspersky Lab az érintett felhasználók köréből arra a következtetésre jutott, hogy egy megfigyelési technikákra szakosodott olasz cég fejleszthette ki a kémprogramot – számolt be róla az MTI.

A kiberbiztonsági cég a Skygofree nevet adta a szoftvernek. A Kaspersky Lab közölte, hogy ez az egyik legerősebb Android operációs rendszeren futó kémprogram, amellyel valaha találkozott.

A Skygofree egy fogyatékosok számára kifejlesztett segédfunkción keresztül jut hozzá a WhatsApp-üzenetekhez, amely például felolvasás céljából hozzáfér azokhoz. A funkció használatához szükséges hozzájárulást egy megtévesztő kérdéssel szerzi meg a kémszoftver. A program emellett megkaparinthatja az okostelefonon található SMS-eket, GPS-koordinátákat, híváslistákat és naptárbejegyzéseket. Ezen kívül más applikációk által tárolt információkat is letölthet.

A képernyőzár feloldásakor akár fénykép vagy videó is készülhet a felhasználóról. Az is elképzelhető, hogy egy előre megadott helyszínre érve bekapcsol a mikrofon, és egyfajta lehallgató készülékként funkcionál. A fertőzött telefonokról az interneten átvitt adatok is lekérhetőek.

A Kasperksy Lab tudomása szerint a szoftver korai verziója 2014-ben jelent meg, egy évvel később pedig rohamosan terjedni kezdett, főként a mobilszolgáltatók hamisított honlapjain keresztül. A kiberbiztonsági cég tavaly októberben fedezte fel a programot, több, Windows operációs rendszer alatt futó számítógépekre kifejlesztett kémszoftverrel együtt.

Borítókép: Illusztráció / Bárkit érinthet a fenyegetés

Ollyy / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!