Kimagasló színvonal

2021.06.22. 11:52

Magyar borokat díjaztak a rangos nemzetközi borversenyen

Ismét rekordszámú nevezés érkezett, így 16 országból összesen 960 tétel versenyzett idén a VinAgora Nemzetközi Borverseny díjaiért.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Noha a járványhelyzet számos beutazási és szervezési nehézséget okozott idén, ennek ellenére végül 2021-ben is sikerült megrendezni a Közép-Európa egyik legrangosabb nemzetközi borversenyeként számon tartott VinAgorát – emlékeztetett az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a szervező Borkult – Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.

Mint kiemelték,

a borok mezőnye kimagasló színvonalat hozott: a magas minőséget tükrözi, hogy a bíráló bizottságok a nevezett tételek mintegy 80 százalékának adtak ezüstéremnek megfelelő, azaz 83 pont feletti pontszámot.

A VinAgora szakmai védnökeinek (OIV és VINOFED) nemzetközi szabályzata értelmében azonban minden főkategóriában csak a borok legjobb 30 százaléka részesülhet éremben. Az ennek megfelelően véglegesített éremponthatárok alapján végül 13 nagyarany-, 169 arany-, 108 ezüstérem, 7 főkategória győztes Champion-díj, valamint további 23 különdíj született – közölték a szervezők.

A Csendes fehérborok főkategóriát az egri Kovács Nimród Winery 2017-es Nagy-Eged-hegy Sky Furmintja nyerte, a csendes rosék közül a kunsági Szentpéteri Borpince 2020-as Néró Roséja kapott Champion-díjat, a Csendes vörösborok főkategória legjobbjának pedig a szekszárdi Fritz Borház 2018-as Szekszárdi Primus Cuvée-jét választotta a zsűri.

A Gyöngyözőborok főkategória első helyezettje a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2020-as Anna Rosa Gyöngyözőbora lett, a Törley Pezsgőpincészet Törley Chardonnay Brut tétele a pezsgők között szerzett első helyet, a Természetes édes borkülönlegességek főkategóriában pedig külföldi győzelem született: a morvaországi Znovín Znojmo 2017-es Tramín cerveny Vyber z Cibéb bora kapott Champion-díjat. A botritiszes borok közül ezúttal a tokaji Palkó Borok 2017-es Tokaji Aszúját találta a legjobbnak a zsűri.

Az idei részletes eredménylista a https://vinagora.hu/hu/eremkereso linken tekinthető meg.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!