Akikre felnézhet az ifjúság

2018.10.17. 12:00

Második alkalommal adják át a Gránit Oroszlán Példakép Díjat

A Férfiak Klubja által létrehozott díj azokat a férfiakat ismeri el, akik példát tudnak mutatni a jövő generációjának.

Az ECHO TV Jó reggelt! című reggeli magazinműsorában Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, Benede Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Imre Géza világbajnok kardvívó beszélt a díj céljáról, fontosságáról.

Bedő Imre elmondta: a díj azért fontos, mert rengeteg generáció nőtt fel férfi jelenléte nélkül, többek között a rengeteg válás miatt.

Szerinte ma már nem elég a családokat újjáépíteni, hanem külön-külön a férfi és a női szerepet is meg kell erősíteni.

Hozzátette: ez csak közösségként lehetséges, erre pedig jó alkalom egy díj átadása, ahol valódi példaképek születhetnek.

Imre Géza tavaly díjazottként, idén pedig mint zsűritag fog részt venni a díjátadón. Kiemelte: idén is számos színvonalas pályázat érkezett.

Beneda Attila kiemelte: 2018 a családok éve, ezért is fontos, hogy visszaadjuk a családoknak azt a szerepet, értékeket amelyek az előző évtizedekben megkoptak. Szerinte fontos hangsúlyozni ezen szerepek fontosságát, valamint

a férfiakat érintő terhek csökkentését, hogy így jelen tudjanak lenni a család életében.

Idén a Gránit Oroszlán Példakép Díjat öt kategóriában osztják ki.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Imre Géza átveszi az elismerést a Gránit Oroszlán Példakép Díj 2017. évi átadóján

Forrás: Lokál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!