polgári értékrend

2018.03.08. 15:31

Megalakult a Nők Magyarországért Klub

Nőnapon tartotta alakuló ülését a Nők Magyarországért Klub, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kezdeményezésére polgári értékrendű, befolyással bíró nők alapítottak a magyar kultúra, a nemzeti identitás megőrzéséért és gazdagításáért.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, hogy az alapító tagok a művészet, a sport, a közélet, a diplomácia, a tudomány és a vállalati szféra területéről érkeztek.

A közleményhez mellékelt alapítói nyilatkozat szerint céljuk, hogy munkájukkal hozzájáruljanak Magyarország és a magyar családok erősödéséhez, biztonságos jövőjéhez.

Azt írták, a „női lét a hagyományos női feladatokon túl egy életstílus, gondolkodásmód, az élet sajátos, eltagadhatatlan része”, és nőiségük szellemi, lelki és érzelmi síkon történő legteljesebb megélésére törekednek.

Kiemelték, a nők szakmai támogatása mellett az anyaságot is hangsúlyozzák.

„Nekünk, magyaroknak, nőknek és férfiaknak, a család jelenti azt az alapot, amely biztonságot nyújt a hétköznapok kihívásai és a történelem viharai során. Hitünk szerint dolgozunk azért, hogy a család a jövőben is megőrizze nélkülözhetetlenül fontos szerepét, hiszen az erős és egészséges nemzet biztonságot nyújtó, összetartó családokból áll”

- fogalmaztak a nyilatkozatban.

Az alapító tagok: Ádám Veronika, Széchenyi-díjas magyar orvos, biokémikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja; Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos; Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete; Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnöke; Lenkei Mirtill, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke; Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke; Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség vezérigazgatója; Miklósa Erika énekesnő; Nagy Tímea olimpiai bajnok sportoló; Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék magyar tagja; Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója; Szabó Tünde sportért felelős államtitkár; Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes; Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere; Szilas Cecília, távozó pekingi magyar nagykövet; Szili Katalin miniszterelnöki megbízott; Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója; Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, a klub titkára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!