fontos apróságok

2018.07.01. 20:27

Mutatunk néhány tanácsot használt bicikli vásárláshoz

Tíz plusz egy tipp bringavásárlás előtt állóknak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Dragana Gordic

A használt kerékpár vásárlásakor sok fontos apróságot érdemes ellenőrizni a megfelelő választáshoz, de az sem baj, ha szakemberrel nézetjük át a megvenni kívánt gépet – hívja fel a figyelmet a csupasport.hu.

A lap a következő tanácsokkat szedte össze:

  • Az első, hogy átmozgatjuk a kerékpárt, megnézzük, mi lóg rajta. Oda kell figyelni a kormánycsapágyra, a kerékagyra, illetve a hajtómű kotyogására, ekkor már kiderülhet, hogy cserélni kell, vagy csak segíteni rajta, hogy jobban működjön.
  • A láncnyomásmérővel megállapítható, hogy mennyire futott sokat a kerékpár. Persze ilyen eszköz nincs minden háztartásban, a szervizek viszont tudnak benne segíteni.
  • Sokat számít, hogy milyen forrásból veszünk kerékpárt. Ha ezzel foglalkozó üzletből, akkor nyugodtabbak lehetünk, viszont ha például internetről rendelünk, annak lehetnek buktatói. A váz száma alapján lehet egy kicsit kutakodni a kerékpár előéletéről, ilyenkor az is kiderülhet, hogy lopott a gép, ez esetben vissza is juttathatjuk a tulajdonosnak.
  • A gumit összenyomva látszik, mennyire használt, és szabad-e tovább futnia.
  • Ha behúzzuk az első féket, és a másik kezünkkel megmozgatjuk a kormánycsapágyat, érezzük, hogy simán forog-e, vagy valahol megáll – ha nagyon erősen be van állva, akkor cserélni kell. Egy kormánycsapágy 1500 forinttól kezdődik, a közepes kategória 4-6000 forint. Lehet, hogy ezek apróságoknak tűnnek, de ha összeadódik a sok kicsi, könnyen rákölthetünk még egyszer annyit a használt bringára, mint amennyiért vettük.
  • A hagyományos fékeknél körömmel érdemes megnézni a gumit: ha túl kemény, és kezd bakelithatású lenni, akkor már nem tudunk fékezni, mert nem tapad az anyag a felnihez.
  • A vázat is átnézhetjük, de ott még a szakértőkel is előfordulhat, hogy nem veszik észre az esetleges korábbi sérülést. A komolyabb karbon- vagy alumíniumvázaknál a recsegés-ropogás utalhat sérülésre.
  • A hajtóműnél a pedál alsó holtpontját kell nézni, ha a ráüléskor kattog, a középrésznek lehet baja.
  • Nagyobb gond lehet, ha a lánc el van kopva, mert előfordulhat, hogy ha elöl nagy tányéron, hátul meg kicsin van a lánc, egy erőteljesebb taposás után beragad – ez súlyos balesethez vezethet.
  • Az első váltóval nem szokott probléma lenni, a hátsót pedig oldalirányba mozgatva érdemes megnézni; ha túl nagy a mozgás, az is javításra, cserére szorul.
  • A kerekeknél nézzük meg, nincs-e nyolcas vagy tojás ­benne – ez a függőleges kilengésnél látszik. Ha minél hosszabb szakaszon látjuk benne a nyolcast, annál könnyebb javítani, hiszen így több küllőt lehet visszaalakítani, hogy megfelelően tartson – de ha nem megy, a felnicsere is aktuális lehet.
  • Borítókép: Illusztráció

    Dragana Gordic / Shutterstock.com

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!