Ország-világ

2020.08.27. 18:12

Mutatunk öt tippet az élet meghosszabbításához

Az egészségügyi problémák gyakran már fiatalkorban jelentkeznek.

Forrás: Shutterstock

Az egészség a legnagyobb érték. Sajnos ezt sokan csak akkor veszik észre, ha valamilyen komolyabb betegség felüti a fejét esetükben. De a megfelelő életmód sokat segíthet – írja a Csupasport.

Az évek múlásával egyre több krónikus betegség jelentkezhet, melyek jelentősen rányomhatják bélyegüket az életminőségre. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy ezek nem egyik napról a másikra alakulnak ki. A tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran már a húszas éveinkben megágyazunk azoknak az egészségügyi problémáknak, melyek majd a későbbiekben mutatják meg hátulütőiket. Mielőtt azonban elkeserednél, érdemes tudnod, hogy az életmeghosszabbítás és az egészségben töltött évek megvalósítása nem lehetetlen. Életmódodon múlik minden!

Mediterrán étrend

Sokan csupán a súlycsökkentés kapcsán találkoznak a mediterrán étrend kifejezéssel, pedig az általános egészségmegőrzés érdekében is hasznos lehet annak követése. A mediterrán országokban sokféle tenger gyümölcseit, de elsősorban halakat fogyasztanak. Ezek a bennük megtalálható Omega-3 zsírsavak miatt kiemelt jelentőséggel bírnak a szív-és érrendszer védelmében. Ez utóbbiakkal kapcsolatban felmerülő betegségek vezető halálozási oknak számítanak, így a megelőzésre fokozott figyelmet célszerű fordítani. A friss zöldségek és gyümölcsök mellett az értékes olajok is nélkülözhetetlenek. Az olíva mellett a szőlőmag olaj is remek választás lehet.

Életmeghosszabbítás Omega-zsírsavakkal

S ha már halfélékről és Omega-zsírsavakról esett szó, akkor a lazac fogyasztása mindenképpen szót érdemel. Az Ohiói Állami Egyetem tanulmányai szerint ugyanis a benne megtalálható zsírsavak védik a DNS-lánc végeit óvó telomereket, amelyeknek elvékonyodása és károsodása összefüggésbe hozható az öregedési folyamattal. Ugyan nem a legolcsóbb alapanyag, de rendszeresen érdemes mégis beiktatni az étrendbe. Az eletmeghosszabbitas.hu információi szerint a hazai háztartásokban sokkal kevesebbszer kerül bármilyen halféle az asztalra, mint az szükséges lenne az egészségvédelem érdekében.

Elegendő alvás

Itt érkeztünk el egy újabb kritikus tényezőhöz. Időből soha nem lehet elég, és a mai kor embere hajlamos éppen az alváson megtakarítani abból. Pedig nem kellene. Az életmeghosszabbítás érdekében a legalább hét óra alvás nélkülözhetetlen. Persze annak minősége sem elhanyagolható. Célszerű még jóval éjfél előtt ágyba bújni, és minden zavaró tényezőt kiiktatni, melyek a pihentető alvást zavarnák.

Rendszeres mozgás

Nem csak azok számára fontos a rendszeres mozgás, akik szeretnének megszabadulni az egészségügyi kockázatokat magában hordozó súlyfeleslegtől. Alapvetően szükséges a mértékletes mozgás ahhoz, hogy erősek, energikusak maradjunk, növeljük állóképességünket, erősítsük szívünket és javítsuk kedélyállapotunkat. A kemény konditermi edzések nem az egyetlen alternatívának számítanak. Találd meg azt a lehetőséget, amelyet szívesen beiktatsz életedbe, így biztosan hosszú távon is előszeretettel döntesz majd a mozgás mellett.

Figyeljen a jelekre!

A betegségek gyakran sokkal korábban jeleznek, mint hogy tényleges problémát okoznának. Mai rohanó világunkban hajlamosak vagyunk elmenni mindezek mellett, és csak akkor fordulunk orvoshoz, ha tényleg nagy a baj. Saját testünk működésének ismerete, és az arra való odafigyelés alapvető jelentőséggel bír. Az életmeghosszabbítás is múlhat azon, hogy észrevesszük-e azt, ha valami nem jól működik odabent. Tudj meg többet szervezetedről, szánj időt saját magadra, s ezzel már tettél jövőd és életminőséged érdekében!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!