Pozitív népesedési adatok

2020.04.26. 08:03

Nagy a gyermekvállalási kedv Magyarországon

A téli hónapokban minden népesedési mutató javult Magyarországon – mondta a Kopp Mária Intézet elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Forrás: Shutterstock

Fűrész Tünde kiemelte:

decemberben, januárban és februárban a születések száma közel 9 százalékkal nőtt, és a teljes termékenységi arányszám, ami a gyermekvállalási kedvet mutatja, 1,55-re növekedett.

Erre, mint mondta, 40 éve nem volt példa.

Hozzátette:

ezen a télen kétszer annyi házasságot kötöttek Magyarországon, mint egy évvel korábban.

Arról is beszélt, hogy mivel a halálozások száma mindhárom hónapban csökkent, a természetes fogyás 36 százalékkal mérséklődött.

A Kopp Mária Intézet elnöke szerint

a pozitív népesedési adatok összefüggésben vannak a kormány által bevezetett családvédelmi akciótervvel, aminek minden eleme igénybe vehető a koronavírus-járvány idején is, sőt néhány könnyítést – határidők kitolása, igénylés egyszerűsítése – is tettek.

Üdvözölte az édesanyák későbbi elhelyezkedését segítő új intézkedéseket is, amelyek értelmében júliustól a cseden, gyeden vagy gyesen levő édesanyák ingyen tehetik le az első nyelvvizsgájukat, valamint a KRESZ-tanfolyamot és -vizsgát.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!