Fogas kérdés

2018.08.19. 08:00

Nem dicsekedhetünk a fogainkkal

A fogszuvasodás továbbra is népbetegség, a szakemberek szerint fontos lenne a rendszeres kontroll, mert azzal megelőzhető lenne a gyökértömés és a fogeltávolítás.

Szeged, 2014. szeptember 3. E. Kókai Erzsébet szakorvos vizsgálatot végez a Dél-Alföldön fogyatékkal élõ gyermekek újonnan átadott fogászati centrumában a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán 2014. szeptember 3-án. MTI Fotó: Rosta Tibor

Lázár István, Kiszombor fogásza a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta, évek óta folyamatosan emelkedik az állami egészségügyben, ezen belül a fogászatban is a páciensek száma. Természetesen sokan igénybe veszik a magánrendeléseket is, azonban kijelenthető, hogy a fogászati körzetek maximális kapacitásukon túl teljesítenek – foglalja össze az adást a hirado.hu.

A fogász szakember úgy folytatta: egy úgynevezett pontvolumenkorlátban van meghatározva egy körzet által havonta ellátott maximális beteglétszám. Személyes tapasztalatai alapján ezt a korlátot a legtöbb fogorvos túllépi, ami azért negatív az intézmények szempontjából, mert

a túllépéseket a társadalombiztosítás már nem finanszírozza.

Évtizedeken keresztül jellemző volt, hogy nem kezeltettük a fogainkat, és még ma is a rossz állapotú fogazat a jellemző a magyarokra – hangzott el a műsorban. A szakember hozzátette: a megfelelő tájékoztatás, a tévéreklámok és egyéb figyelemfelkeltő tájékoztatók ellenére elmondható, hogy

általánosságban a magyar gyermekeknek 8-9 éves korukra már van egy rossz foguk,

és ez az évek múlásával csak egyre rosszabb lesz.

Borítókép: E. Kókai Erzsébet szakorvos vizsgálatot végez a Dél-Alföldön fogyatékkal élő gyermekek újonnan átadott fogászati centrumában a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán 2014. szeptember 3-án.

Forrás: MTI / Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!